Rendkívüli Maszol #Fórum – Székely himnusz éneklése: mi okozta a hisztériát és hová fajul ez a helyzet?

Rendhagyó Fórummal jelentkeztünk május 10-én, kedden este a Maszol Facebook-oldalán. Az élő adásban Csoma Botondot, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét kérdeztük arról, valójában mi okozta a hisztériát a román jégkorong-válogatott székelyhimnusz-éneklését követően.

Mint köztudott, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusai, illetve egyes bukaresti sportújságok robbantották ki a cirkuszt amiatt, hogy a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar válogatott tagjaival és szurkolóikkal együtt elénekelték a székely himnuszt vasárnap a ljubljanai divízió I/A világbajnokság zárónapján, a két csapat mérkőzését követően.

Az ügyben a parlamentben felszólalt Csoma Botond, akit ezután George Simion, az AUR társelnöke letámadott és a törvényhozáshoz méltatlan módon, ordibálva próbálta meg felelősségre vonni. Közben állásfoglalást tett közzé Facebook-oldalán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Novák Eduárd sportminiszter is, míg Marcel Ciulacu PSD-elnök és Sorin Grindeanu PNL-s miniszter is úgy nyilatkozott, nem megengedhető a jégkorongosok viselkedése.

Amennyiben kérdéseik vannak, az élő adás alatt tegyék fel azokat hozzászólásban és mi beolvassuk meghívottunknak, hogy első kézből kapjanak választ. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?