Rekordösszegeket költenek idén tűzijátékra az önkormányzatok – Az utóbbi években több mint tízmillió eurót puffogtattak el

A polgármesteri hivatalok az elmúlt években több mint tízmillió euró értékben robbantgattak el tűzijátékokat. Idén a költségvetési megszorítások közepette pedig nemhogy szerényebb szilvesztert terveznének, hanem minden eddigi rekordjukat megdöntik. Brassó 43 ezer eurót, Nagyvárad több mint 18 ezer eurót költ a szilveszteri műsorra. Még a községek sem szerénykednek. Az egyik Prahova megyei település lakóit kilencezer eurós tűzijátékkal lepi meg a polgármesteri hivatal: egyebek mellett piros és zöld vízesések, többszínű méhrajok, repülő halak, többszínű dáliák lesznek láthatók az égen, hanghatások kíséretében, ígéri a szerződést nyert cég.

Az elmúlt években a romániai polgármesteri hivatalok sok millió euró értékben vásároltak tűzijátékokat, ezek közül sokat szilveszterkor lehetett megcsodálni, és úgy tűnik, hogy idén minden szilveszteri pirotechnikai rekordjukat megdöntötték, írja a Digi24 abban az összeállításában, amelyben megvizsgálta a helyi önkormányzatok tűzijátékokra vonatkozó közbeszerzési szerződéseit (SEAP). A következtetésük az, hogy a költségvetési megszorítások nem igazán látszanak.

Illusztráció | Fotó forrása: PexelsA tévécsatorna szerint a helyi önkormányzatok annyit költöttek tűzijátékra, amennyiből egy gyermekonkológiai kórház felépíthető, egy olyan mint, amit az Asociația Dăruiește Viața (Adj Életet Egyesület) létrehozott, melynek építési költségeit 8 millió euróra becsülték.

43 000 eurós szilveszteri műsor Brassóban

A szilveszteri műsorokra vonatkozó beszerzések értéke idén év végén magasabb, mint az előző években, állapították meg több települést megvizsgálva. Brassóban például az idei szilveszteri tűzijátékok 213 724 lejbe (kb. 43 000 euró) kerülnek, és a város három helyszínén zajlanak majd. Tavaly a brassói tűzijáték 192 500 lejbe (kb. 40 000 euró) került, és a város öt helyszínén rendezték meg. Az Elektronikus Közbeszerzési Szolgálat (SEAP) adatai szerint a tűzijátékok közbeszerzési ámokfutása főként december második felében zajlott.

Nagyvárad önkormányzata idén a Nagyváradi Turizmusfejlesztési Egyesületén keresztül vásárolt pirotechnikai szolgáltatásokat 88.000 lej (kb. 17.600 euró) értékben. A nagyváradi tűzijátékot december 31-én éjfélkor hat pontról indítják el, és időtartamuk hét perc.

Egy Prahova megyei mintegy 8000 lelket számláló község polgármestere 45 000 lejes (9000 euró) tűzijátékkal lepi meg a lakosokat szilveszterre. A megbízást elnyert cég ajánlata szerint „a tűzijátékban különböző színű szomorúfűzek, színes pálmafák lesznek láthatók többszínű krizantémok kíséretében, különböző színű gyűrűk, arany vagy ezüst csillagok zápora, zöld, piros, sárga, lila, kék, arany és ezüst színű pünkösdi rózsák tűnnek fel az égen, piros és zöld vízesések, többszínű méhrajok, repülő halak, többszínű dáliák, hanghatások lesznek”. A Bihar megyei Váradszentmárton községben a szilveszteri tűzijáték 6800 eurójába került a városházának. Ez csak néhány példa a tűzijátékok közbeszerzésére.

Tízmillió euró tűzijátékra

A Digi24.ro által végzett számítások szerint csak a SEAP (pirotechnikai és tűzijáték-szolgáltatások) két fejezetét tekintve a közbeszerzések az utóbbi években több mint 10 millió euróra rúgnak. Pontosabban, a tűzijátékok kódja alatt 3 541 519 euró, a pirotechnikai szolgáltatások kódja alatt pedig 6 337 962 euró értékű közbeszerzést regisztráltak.

Hogy felmérjük, mit is jelent ez az összeg összehasonlításképp a televíziós csatorna egy nemrég létesített gyermekonkológiai kórház létrehozásának költségeit hoz fel példaként, amelyet adományokból épített fel az Adj Életet Egyesület (Asociația Dăruiește Viața) nemrég. Az eredetileg nyolcmillió euróra becsült költségek végül 53 millió euró körül alakultak, mivel idő közben kibővítették a tervet.

Húszmilliárd lejes lyuk a költségvetésen

Az év végén költségvetési megszorító törvényt léptetett életbe a kormány. Mégpedig azután, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök és Marcel Boloș pénzügyminiszter elismerte, hogy 20 milliárd lejes lyuk tátong a költségvetésben, és megszorító intézkedéseket jelentettek be mind a magánszektor, mind a költségvetés számára. „Már a kezdetektől fogva azt mondtam, hogy az államnak kell elsőként takarékoskodnia. Ezért korlátozzuk és csökkentjük a költségvetési kiadásokat az év végéig. A hiányt ellenőrzés alatt kell tartanunk, és nem szabad veszélyeztetnünk az európai alapokat vagy a helyreállítási tervet” - mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök 2023. október 27-én.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?