banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE – Rafila: a törvény továbbra is előírja a védőmaszk viselését minden zárt térben

FRISSÍTVE: A 2020/55-ös törvény továbbra is előírja a védőmaszk használatát mindenféle zárt térben – szögezte le a szerdai kormányülés elején az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila | Fotó: AgerpresAlexandru Rafila annak kapcsán beszélt erről, hogy kedden az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek ítélte a maszkviselést a köztereken, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen kötelezővé tevő 2020/192-es sürgősségi kormányrendeletet.

A tárcavezető a kormányülésen rámutatott, mindenki várja a taláros testület döntésének indoklását, de addig is megvizsgálták a hatályos jogszabályokat, és az 55-ös törvény világosan előírja, hogy a védőmaszk viselése kötelező minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközökön és a fedett piacokon is.

A miniszter hangsúlyozta, a maszkviselés nem tekinthető korlátozásnak, az intézkedés a járvány terjedésének megelőzését, lassítását szolgálja. „Az egyéni védekezés mind saját személyünk, mind a velünk kapcsolatba kerülők érdekében fontos” – fogalmazott, hozzátéve: „ha a törvényi keret megköveteli”, a kormány újabb jogszabályokat fogad el az emberek egészségének védelme érdekében.

Rafila ismét nyomatékosította, hogy a lazító intézkedések bevezetését a járványügyi mutatók alakulása szabja meg. Mint mondta, szerdán az új esetek száma tovább csökkent ugyan, az elhalálozásoké és az intenzív terápiás ellátásra szorulóké azonban továbbra is nagy, ami az elmúlt hetekben jegyzett magas napi esetszámok következménye. Az esetleges lazítások csak akkor jöhetnek szóba, amikor a járvány közösségi terjedésének lassulása mellett csökkenni fog a Covid-osztályokon és főleg az intenzív osztályon kezelt páciensek száma – tette hozzá.

Nicolae Ciucă miniszterelnök hozzáfűzte: végrehajtják az alkotmánybíróság döntését, mely szerint alaptörvénybe ütköző a maszkviselést a köztereken, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen kötelezővé tevő 2020/192-es sürgősségi kormányrendelet. Ciucă is hangsúlyozta azonban, hogy a határozat szövegének és indoklásának a Hivatalos Közlönyben való közzétételéig a védőmaszkra vonatkozó törvényi rendelkezések formálisan hatályban maradnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?