RMDSZ: Izraelnek jogában áll megvédeni polgárait a terrorszervezetek barbár támadásaitól

A Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülés résztvevőihez intézett videóüzenetében Marcel Ciolacu kijelentette, hogy Románia és Izrael töretlen baráti viszonya a két nép közötti szoros kapcsolatokon és a közös demokratikus értékeken alapul. Nagy Szabolcs RMDSZ-es képviselő azt mondta, Izraelnek jogában áll megvédeni polgárait a terrorszervezetek barbár támadásaitól.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Romániában első alkalommal ünneplik meg a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napját, amit egy nemrégiben hatályba lépett törvény ír elő. Szerinte ez a jogszabály újabb bizonyítéka annak a barátságnak, amelyik 76 éve összeköti Romániát Izraellel. Ciolacu szerint ennek a szoros kapcsolatnak az egyik alappillére a romániai zsidó közösség és a romániai származású izraeli állampolgárok közössége, amelyek nyomot hagytak a két ország kultúráján, és hozzájárultak a kétoldalú kapcsolatok erősítéséhez.

A kormányfő megjegyezte, hogy közös történelme során a két nép közötti szolidaritás folyamatosan erősödött, a két országot uraló rendszerektől és a nehéz időszakoktól függetlenül. „Partnerségi kapcsolatunkat a folyamatosság, a kiszámíthatóság és a szoros együttműködés jellemezte az összes közös érdekű területen. Szeretném megnyugtatni önöket, hogy a jövőben is együtt fogunk dolgozni, és fejleszteni fogjuk mindazt, amit az évtizedek során sikerült felépítenünk” - idézte Ciolacut az Agerpres. Emlékeztett arra, hogy az Izraelt ért terrortámadásokat „a leghatározottabban, a leghevesebben és a legmagasabb szinten” ítélték el Romániában. 

Románia az elsők között ismerte el Izrael Államot, és a kommunista tömb egyetlen országa volt, amely soha nem szakította meg ezt a kapcsolatot, bármekkorák voltak is a nemzetközi feszültségek és diplomáciai kihívások - mondta Nicolae Ciucă szenátusi elnök videóüzenetében. A politikus emlékeztetett, hogy a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napját az Izrael Állam alapításának (1948. május 14.) évfordulóján tartják. Beszélt arról is, hogy nemrégiben önálló tananyagként vezették be a hazai közoktatásban a zsidók történelmét és a holokausztra vonatkozó ismereteket, hogy a társadalom 'antitesteket' kezdjen el termelni a zsidógyűlölet és intolerancia ellen.

Ünnepi ülést tartottak a parlamentben Fotó: Agerpres

A szenátus elnöke kijelentette, hogy Románia a legsötétebb időszakokban is kitartott Izrael mellett, és határozottan elítélte a Hamász tavaly októberi terrorcselekményeit. „Támogatjuk Izrael alapvető jogát a létezéshez, az önvédelemhez és polgárai védelméhez. Üdvözlöm ezt az ünnepnapot, amikor Izrael Állam zászlaja Románia zászlaja mellett lobog a barátság és szolidaritás jeleként” - fogalmazott Nicolae Ciucă.

Izraelnek jogában áll megvédeni polgárait a terrorszervezetek barbár támadásaitól - jelentette ki Nagy Szabolcs RMDSZ-es képviselő kedden a parlamentben, hangsúlyozva, hogy a szövetség mindig is támogatta a zsidó közösségeket. A parlament ünnepi ülésén tartott felszólalásában az RMDSZ-es politikus kiemelte, a május 14-ét a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napjává nyilvánító törvény elfogadása a két ország közötti szoros kötelékek és baráti kapcsolatok elismerése. Hozzátette, ez a nap ráirányítja a figyelmet az olyan közös értékekre, mint a demokrácia, az emberi jogok vagy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása. „Az RMDSZ mindig is támogatta a zsidó közösséget (...), elismerjük fontos hozzájárulását régióink sokszínűségéhez és fejlődéséhez. A szolidaritás és a barátság napja egyben a megbecsülése és elismerése ennek az állandó hozzájárulásnak" - fogalmazott Nagy Szabolcs.

Az RMDSZ-es politikus emlékeztetett, hogy Románia az elsők között ismerte el Izrael államot, ugyanakkor az egyetlen kelet-európai ország, amely 1948 óta megszakítás nélküli diplomáciai kapcsolatot tart fenn Izraellel. „A közel-keleti helyzet rendkívül aggasztó, és a mi feladatunk megfékezni a konfliktushelyzetek miatt egyre erősödő antiszemitizmust, elítélve az Izrael elleni terrortámadásokat, a terrorizmust és a szélsőséges erőszakot, amelyek az elmúlt években felerősödtek Izraelben. Izraelnek jogában áll megvédeni polgárait a terrorszervezetek barbár támadásaitól" - szögezte le. Hozzátette, a jelenlegi bizonytalan időkben olyan politikai vezetőket kell választani, akik az emberek valódi problémáival foglalkoznak, nem az értelmetlen politikai csatározásokra pazarolják az energiát. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?