Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel

Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel csütörtökön a gázai övezetben folyó harcokra hivatkozva.

A török kereskedelmi minisztérium közölte, hogy utasítást adott az Izraelből érkező behozatal és az oda irányuló kivitel tilalmára, a török kikötőket blokkolták az izraeli kereskedelmi forgalom előtt.

„Erdogan felrúgta a szabályokat. Ez egy olyan diktátor viselkedése, aki lábbal tiporja a török nép és üzletemberek érdekeit, és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat" - mondta Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter.

Illusztráció forrása: Pataky Lehel Zsolt

A ynet értesülései szerint helyzetértékelést tartanak több izraeli minisztériumban, hogy felmérjék a török lépés gazdasági következményeit.

„Alternatívákat fogunk keresni a Törökországgal folytatott kereskedelem helyett. (...) Izraelnek erős a gazdasága, és az előnyünkre fordítjuk a nehézségeket. Mi nyerünk, ők pedig veszítenek” – közölte Katz.

Törökország közel egy hónapja bejelentette, hogy az építőipar 54 kategóriájában korlátozza az Izraelbe irányuló exportot, főként cement-, acél- és alumíniumtermékeket megjelölve.

Akkori közlés szerint ezt a korlátozást addig tartják érvényben, amíg Izrael azonnali tűzszünetet nem hirdet a Gázai övezetben, és lehetővé nem teszi a segélyek folyamatos bejuttatását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?