Pumptrack-re hajtottak a csíkszeredaiak

Pumptrack, vagy magyarosan pumpapálya nyílt csütörtökön Csíkszereda központi parkjában. A közel ötszázezer lejes beruházás az első ilyen jellegű sportpálya a környéken.

Fotó: Mihály László

„Egy kicsit atipikus, ahogyan megnyitjuk a pumpapályát, mert ez egy olyan biciklis, szórakoztató infrastruktúra, amelynél meg kell tanítanunk a gyermekeket, hogyan használják” – fogalmazott Korodi Attila polgármester. Az önkormányzat közleménye alapján az elöljáró rámutatott arra is, hogy másfél évvel ezelőtt már döntés született arra vonatkozóan, hogy a park azon részét, amelyet korábban is biciklis ugratóként használtak, egy korszerű pumptrack pályává alakítsák.

„Örülök, hogy a RideMore csapata áll a projekt mögött, mert náluk összpontosul a környék legjobb ilyen irányú szaktudása” – emelte ki a polgármester, miután a megnyitó alkalmával a kivitelező RideMore csapata nyílt órák keretében mutatta be, hogyan kell megfelelően „pumpálni” annak érdekében, hogy tekerés, hajtás nélkül körbe-körbe lehessen haladni a kanyargós, hullámos pályán.

Fotó: Mihály László

Bors Béla alpolgármester elmondta, a közel 500 ezer lej értékű beruházás lezárása és technikai átvétele őszre várható, hiszen a kivitelezőnek még padokat, szemeteseket kell elhelyeznie, élő sövényt kell telepítenie és egy fát kell elültetnie a helyszínen. Ezek hiánya nem befolyásolja a pálya biztonságos használatát, ugyanakkor a védősisak viselése kötelező.

A közlemény alapján a Plan B3 Iroda által készített tervek kivitelézéséhez május közepén fogott hozzá a RideMore Events Kft. és három hónap alatt építette meg a 100 méteres, aszfalttal burkolt pumpapályát, amely egyaránt alkalmas kerékpáros, rolleres, gördeszkás és görkorcsolyás felhasználásra is. A pálya, változatos térbeli elrendezésével játékosan segíti, tanítja a helyes kerékpárhasználatot és a kerékpáron való megfelelő testtartást, javítja az egyensúly és koncentráló képességet, nagyban hozzájárul a biztonságos közlekedés elsajátításához is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?