banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Pénzügyminisztérium: a biztosító fizetésképtelenné nyilvánítása után 60 nappal kifizetheti ügyfeleit a garancialap

Sürgősségi rendelettel lehetővé tette a kormány, hogy a biztosítottak állami garancialapja a működési engedély bevonásáról szóló rendelkezés megjelenésétől számított 60 napon belül elkezdhesse fizetni a kárigényeket – közölte a szerdai kormányülés után Dan Vîlceanu pénzügyminiszter.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az eddigi hatályos jogszabályok szerint a garanciaalap csak a csőd megállapítása után rendezhette volna ezeket. Dan Vîlceanu elmondta, a kormány azért módosította a garancialap működéséről szóló törvényt, hogy a fizetésképtelenné nyilvánított biztosítótársaságok ügyfeleinek oltalmat nyújtson.

A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy a szerdán módosított törvény szerint a garancialap által kifizethető összegek felső határa ezentúl nem ügyfelenként, hanem biztosítási kötvényenként értendő. Így a több biztosítással rendelkező ügyfeleket kötvényenként kártalaníthatják a felső összeghatárig, amelyet szintén módosított a kormány, 450 ezer lejről 500 ezer lejre.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?