Módosították a garanciaalap törvényét a biztosítási piac bizonytalansága miatt

Sürgősségi rendelettel módosította szerdai ülésén a kormány a biztosítottak garanciaalapjáról szóló törvényt.

Erre a City Insurance biztosítótársaság fizetésképtelenné nyilvánítása miatt volt szükség – közölte a miniszterelnök. Florin Cîţu a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta: a módosítások célja az, hogy a kárrendezésre számító személyek kapják meg a pénzüket.

Közlése szerint a miniszterelnök a kormányülésen több vizsgálat lefolytatását is kérte az illetékesektől, mert gyanús számára, hogy miként válhatott fizetésképtelenné egy évekig folyamatosan auditált biztosítótársaság. „Nehéz elhinnem, hogy az auditorok nem észleltek eddig semmit a társaságnál” – jelentette ki.

Florin Cîţu elmondta, elsősorban arra kíváncsi, hogy mit tett az elmúlt években a biztosítási piacot szabályozó Pénzügyi Felügyelet (ASF) a City Insurance ügyében, és kívánatosnak tartaná, ha az intézmény nyilvánosságra hozná a beszámolóját. Emellett tudni szeretné azt is, hogy milyen ellenőrzéseket tartott az adóhivatal az elmúlt években a biztosítónál, s ezek milyen eredménnyel zárultak – tette hozzá.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Pixabay)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?