Pénteken tárgyalja az alkotmánybíróság az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványt
Péntek délben kezdődő ülésén tárgyalja az alkotmánybíróság azt a beadványt, amelyikben az elnökválasztás vasárnapi első fordulója eredményének érvénytelenítését kéri az egyik jelölt, Sebastian Popescu.
Ugyancsak pénteki ülésén dönt az alkotmánybíróság az első forduló eredményének érvényességéről – írja az Agerpres.
Az Új Románia Párt elnöke, Sebastian Popescu az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy „figyelmeztető üzenetnek” szánta az első forduló eredményének érvénytelenítését kérő beadványát. Elmondása szerint ebben több érvet is felsorol, de a legfontosabb ezek közül, hogy a 11 jelölt nem indult egyenlő eséllyel a választáson. Ez legfőképpen azzal magyarázható szerinte, hogy a média, az influenszerek, a véleményformáló újságírók és a közvélemény-kutató intézetek egyaránt eleve az „esélyes”, illetve „esélytelen” kategóriába sorolták a jelölteket és ekként beszéltek róluk. Úgy véli, emiatt „óriási hátránnyal” indult, hiszen a választópolgárokat minden oldalról a „hasznos szavazásra” biztatták, azt állítva, hogy elvész a szavazatuk, ha az esélytelenek kategóriájába sorolt jelöltekre voksolnak. „Ha csak a hasznos szavazat számít, akkor ne engedjünk 11 jelöltet indulni, induljon csak négy vagy kettő, és megoldottuk a problémát” – fogalmazott. Hozzátette, hagyni kell a választópolgárokat, hogy maguk formáljanak véleményt az egyes jelöltekről, akiket a médiának pártatlanul kell bemutatnia, egyenlő esélyeket kínálva számukra.
Sebastian Popescu úgy véli, hogy Romániában „nem tisztelik a demokratikus választásokat, az államfői tisztséget”, szerinte ebben az esetben is csak „a színfalak mögötti hatalmi játszmákról” van szó, amelyekben sem az ország, sem a polgárok érdekei nem számítanak.
Popescu azt is elmondta, nem áll szándékában káoszt teremteni, és meggyőződése, hogy az alkotmánybíróság nem fogja érvényteleníteni az első fordulót, de csak így tudta ráirányítani a figyelmet a szerinte „rendkívül súlyos” problémákra. „Ennek a beadványnak a célja felhívni a figyelmet arra, hogy semmit sem tanultunk a tavaly történtekből, sőt az idei történések helyenként rosszabbak voltak a tavalyinál” – fogalmazott.
A Központi Választási Iroda (BEC) kedd este közzétett végleges adatai szerint Sebastian Popescu a szavazatok 0,28 százalékát (25 994 voks) szerezte meg az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában.
CSAK SAJÁT