Pénteken közzéteszik az érettségi végleges eredményeit

Pénteken közzéteszik a 2024-es érettségi vizsga végleges eredményeit, ezeket a bacalaureat.edu.ro oldalon lehet majd böngészni. Azoknak, akik nem mentek át a vizsgákon, július 25-én kezdődik a jelentkezési időszak az őszi pótérettségire.

Idén az előzetes eredmények szerint 76,4 százalékos volt az átmenési arány az országban, ez 3,6 százalékkal több a tavalyi eredményekhez képest (72,8 százalék).  Idén 39 tízes átlag született, ami az átmenési arányt illeti, Kolozs és Brassó megye is az élen teljesített, ám Hargita megye a lista végére került.

Illusztráció: Pexels

A sikeres vizsgához az érettségizőnek a következőket kell teljesítenie: az összes nyelvi és digitális kompetenciafelmérőn és az összes írásbeli teszten át kell mennie, valamint mindegyikből (legalább) 5-ös osztályzatot kell szereznie. Ezenkívül az írásbeli vizsgákon legalább 6-os osztályzatot kell szereznie, legalább ennyi kell legyen az írásbeli vizsgákon kapott jegyek átlaga.

Mint írtuk, Hargita megyében az idei érettségin résztvevő diákok 57, 59 százaléka ment át, míg tavaly 58,36 százalékos volt az átmenési arány. Nem meglepő, hogy idén is a román nyelv és irodalom vizsga sikerült a legrosszabbul a vizsgázóknak Hargita megyében, a diákok 63,84 százaléka írt ötösnél nagyobb jegyet, egyébként tavaly az átmenési arány 65,84 százalék volt a tantárgyból. Idén egyetlen tízes sem született a román vizsgán.

Kovászna megyében az idei érettségin résztvevő diákok 66,95 százaléka ment át, és ha csak az idei végzősök érettségi eredményeit vizsgáljuk, akkor Háromszéken 73,6 százalékos az átmenési arány. Kovászna megyében idén is a román nyelv és irodalom fogott ki leginkább az érettségizőkön, így ebből a tantárgyból a diákok 73,14 százaléka érte el az átmenő 5-ös jegyet.

Maros megyében Maros megyében 70,85 százalékos az átmenési arány az óvások előtt, ez 3,6 százalékponttal magasabb sikerességi arány a tavalyinál. Az idén végzettek esetében 76,94 százalékos az átmenési arány, a korábban végzett diákok 27,12 százaléka írt átmenőjegyet.

Mint írtuk, a Kolozs és egyes Bihar megyei magyar diákok számára nagy kérdés a románvizsga eredménye azok után, hogy ebben a két megyében fordult elő, hogy nem jelölték az érettségi bizottságok képviselői a dolgozatokon, hogy magyar tagozatos a vizsgázó. Mint arról beszámoltunk, az ügyben diszkrimináció miatt feljelentést tett egy kolozsvári jogvédő szervezet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?