Pénteken elkezdték utalni az 500 lejes oktatási támogatást

Pénteken kezdődik a kedvezményezettek birtokában lévő oktatási kártyák feltöltése, jelentette be Adrian Câciu, az európai alapokért felelős miniszter. Hozzátette, gondosan nyomon fogja követni, hogy jövő héten minden érvényesített kártyára eljusson a pénz.

Pénteken délben már volt akinek a kártyáján megjelent az összeg, számol be az Edupedu oktatási szakportál az olvasói visszajelzések alapján. Összesen mintegy 485 ezer jogosultnak hagyták eddig jóvá a támogatás folyósítását. A kedvezményezettek listáját havonta frissítik az iskolák, ha a helyzet úgy kívánja. Eközben a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) továbbra is ellenőrzi több mint 100 ezer további személy adatait, akik benyújtották a kérelmüket, de még nem érvényesítették, hogy megkapják a kártyákat.Illusztráció: MTI
A kártyákat január 8-án kezdték el kiosztani a tanfelügyelőségeknek, majd a szülőknek.

Amint megírtuk, az 500 lejes támogatás kimondottan tanszerekre, tanfelszerelésre, ruhákra költhető el. Van egy lista, amelyben megtalálhatók a programban részt vevő szolgáltatási egységek, tehát készpénzre nem váltható be a kártyán levő összeg.

A 2023-2024-es tanévben elektronikus támogatási utalványokra jogosultak az állami oktatásban részt vevő, óvodáskorú gyermekek, akik eleget tesznek a következő feltételeknek: az adott tanév során betöltötték vagy betöltik a 3. életévüket, és akik legfeljebb hatévesek és a folyó tanév szeptember 1-je után töltötték be a 6. életévüket, ugyanakkor az egy főre eső jövedelem a családjukban nem több mint 633 lej.

Az elemi és általános iskolás, nappali tagozatos tanulók esetében más a meghatározó egy főre eső jövedelem. Azok jogosultak, akiknél a családtagonkénti havi nettó átlagjövedelem minden év júliusában legfeljebb 1500 lej. Azt is meghatározták, hogy család alatt azt értik, ahol férj, feleség és eltartott gyerekek élnek egy háztartásban, valamint azt is, ahol egyedülálló szülő eltartásában élnek gyerekek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?