Parkolók építésével folytatja Szatmárnémeti fejlesztését a polgármesteri hivatal

Szatmárnémetiben nagy erőkkel kezdtek neki idén a kerületi tömbházak parkolóinak rendbetételéhez. Összesen tizenegy kerületi parkolót tesznek rendbe, erre mintegy tízmillió lejt különített el a helyi képviselőtestület, tudatta közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A munkálatok hétfőn kezdődtek meg a szatmárnémeti 17-es és Carpați 2-es lakónegyedben. Amint haladnak az építkezéssel, a következő helyeken úgy kezdik meg a parkolók rendbetételét, illetve kialakítását.

Fotó: polgármesteri hivatal

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere korábban a Maszolnak adott interjújában megfogalmazta, amikor öt évvel ezelőtt az RMDSZ átvette a város irányítását, rádöbbentek, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint ahogyan azt ők addig tudták. Az előző vezetőségtől egy olyan várost vettek át, amelynek nem volt útkarbantartási keretszerződése, a megyeszékhely tele volt gödrökkel, az infrastruktúra ebek harmincadján, ugyanakkor semmilyen megvalósíthatósági tanulmány, műszaki terv nem volt előkészítve.

„Mindennek a tetejébe azok az alapdokumentumok is hiányoztak, mint a mobilitási terv és a városfejlesztési stratégia, amelyek segítségével le lehetett volna tenni uniós pályázatokat. Nagyon nehéz volt ezzel szembesülni, és a szó szoros értelmében el kellett teljen pár hét, míg feleszméltünk a döbbenettől és tudatosítottuk azt, hogy nagyon hamar el kell kezdjük azt a helyzetet felszámolni” – idézte fel a polgármester.

Az első kézzel fogható eredmények 2017 végén jelentek meg, amikor az útkarbantartási szerződés révén több tucat utcát és járdát tettek rendbe saját költségvetésükből Szatmárnémetiben. 2019-ben már látszottak bizonyos uniós fejlesztések is, „a tavalyi évben pedig már nagyon látványos volt a fejlődés”, tájékoztatott interjújában a polgármester.

Szatmárnémetiben az idei esztendőben is számos olyan munkálat zajlik, amelyeket már évekkel ezelőtt el kellett volna végezni, azonban ezekre csak most kerülhet sor. Utcák felújítása, utak aszfaltozása, a zöldövezet gondozása, az új Szamos-hidak építése, az új főtér felújítása, valamint a tömbháznegyedekben a parkolók kiépítése, modernizálása.

Kapcsolódók

Kimaradt?