Parajd polgármestere: még nem érte el a víz a turisztikai szintet
Egyes sajtóorgánumokban megjelentek olyan információk, miszerint szerda délután a víz elérte a parajdi sóbánya turisztikai szintjét, azonban Nyágrus László, Parajd község polgármestere 17 óra körül közölte, információi szerint ez még nem következett be.
A polgármester szerdán délután 17 óra körül megkeresésünkre azt mondta: tudomása szerint a víz még nem érte el a sóbánya turisztikai szintjét. Ahogy azonban ezt már megírtuk, a helyzet továbbra is súlyos, és valószínűleg a mai nap folyamán a bánya látogatóközpontjába is betör a víz.
A polgármester korábban a Maszolnak azt nyilatkozta, a bánya dolgozói a létesítmény egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják menteni szigetelőgátak kialakításával. „Ez reményt adhat mindannyiunk számára. Nemcsak a turizmusnak, hanem a kitermelésnek is” – fogalmazott.
Hozzátette: a szakemberek bevonásával áthidaló megoldásokat kell találniuk ahhoz, hogy mit tudnak felajánlani a látogatók számára a sóbánya helyett. Ebben segíthet az, hogy számos látnivaló épült ki az elmúlt években, turisztikai attrakciókban nincs hiány. Kiemelte: mindezzel együtt nyilvánvaló, hogy a sóbánya Parajd község és az egész térség idegenforgalmának mozgatórugója.
Már legalább 15 éve tudtak róla, hogy súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál
A probléma nem újkeletű: már 2007 és 2009 között részletes kutatások figyelmeztettek a veszélyekre – derült ki egy, a neve elhallgatását kérő szakemberrel folytatott beszélgetésünkből.
Kapcsolódó
A Maszolnak nyilatkozó kutató elmondta, már a 2000-es évek végén elektrometriai méréseket végeztek a sóbánya környezetében, amelyek kimutatták: több ponton is fennáll a vízbeszivárgás veszélye. A vizsgálatok során feltárták, hogy hol vannak olyan üregek és repedések, ahol víz juthat a sótesthez – ez a só oldódásával instabilitást, később beomlást okozhat.
A kutatásokkal párhuzamosan agyagos szigetelési módszert javasoltak egyes szakemberek, amelyet más bányákban, például a Prahova megyei Slănicon is alkalmaztak – mint utólag kiderült, sikertelenül. A kutatók már akkor jelezték, hogy az agyag ideiglenes megoldás, és hosszú távon nem nyújt megbízható védelmet.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT