Ötvenedik alkalommal szervezik meg a CSIT-et Csíksomlyón
Augusztus 11. és 15. között rendezik meg Csíksomlyón az 50. jubileumi Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT), Erdély legnagyobb katolikus ifjúsági eseményét. Az idei találkozó mottója a Máté evangéliumából vett idézet: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát...” (Mt 6,33a), amely a programok és előadások vezérfonalát is adja.
A szervezők szerint az ötnapos rendezvény célja, hogy a fiatalok tanítások, beszélgetések, műhelyfoglalkozások, koncertek, imák és szentségimádások révén mélyítsék kapcsolatukat Istennel és egymással.

A jubileumi kiadás egyik kiemelt eseménye csütörtökön lesz, amikor panelbeszélgetés idézi fel a találkozó fél évszázados történetét. A beszélgetés résztvevői között lesz többek között Tamás Barna atya és Böjte Csaba ferences szerzetes is. Az idei CSIT a Márton Áron 130 emlékévhez is kapcsolódik. A legendás püspök életútját műhelyfoglalkozások, filmvetítések és egy minikiállítás mutatja be, emellett külön helyszínt alakítanak ki a találkozó területén az elcsendesedésre és az imádságra.
A találkozóra a 14 és 30 év közötti fiatalok jelentkezhetnek a FIF online regisztrációs felületén, a jelentkezo.fif.ma oldalon, illetve a program kezdetéig a helyszínen is. A szervezők további információkat a CSIT közösségi médiafelületein tesznek közzé: az érdeklődők a Facebookon (Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó), Instagramon (@csitalalkozo) és TikTokon (@csitalalkozo) is követhetik az esemény híreit.
CSAK SAJÁT