Ötven kreatív alkotás szerepel a Transylvanian Design Week második kiállításán
Több mint 130 benevezett kreatív alkotásból ötvenet választott ki a kuratórium a második Transylvanian Design Week március 20. és április 20. között megrendezett kiállításánára. A Csíki Székely Múzeumban nyíló tárlatot az intézmény történelmi, néprajzi és képzőművészeti gyűjteményeinek darabjai egészítik ki.
A világban zajló meghatározó eseményekre is reflektálnak a második Transylvanian Design Week alkotói, akiknek munkái közül ötvenet fognak kiállítani március 20. és április 20. között Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum termeiben.
A múlt öröksége és a jelenkor alkotásai is helyet kapnak | Fotó: Csíki Székely Múzeum
Mint a jövő héten nyíló tárlatot felvezető keddi sajtóeseményen Karda Markaly Aranka, a Csíki Székely múzeum igazgatója elmondta, a tárlat az Új középkor címet viseli. Az intézmény vezetője kiemelte: a beérkezett alkotások mellett helyet kapnak majd a múzeum tárgyai, amelyeknek új kontextusba helyezése segíti azok bemutatását, láttatását.
„Ez egyben párbeszédet jelent a jelen művészete és a múlt tárgyi emlékei között. Múzeumként fontosnak tartjuk a kortárs desingn szemléletének a bemutatását és egybennagy lehetőséget látunk abban, hogy megmutatkozhatnak az új design-termékek a régmúlt örökségével együtt. A kiállítás nagyon jól fogja képviselni ezt a szemléletet” – fogalmazott Karda Markaly Aranka.
A beérkezett pályamunkákat elbíráló öttagú kuratórium tagja, Oláh Gyárfás megosztotta: a mai politikai helyzet, a világban zajló események miatt javasolta az Új középkor címet. „Arra gondoltam (nézzük meg), a designereket mennyire érinti meg mindaz, ami ma történik a világban, hogyan tud reflektálni a kiállítás erre a témára” – mondta a kurátor.
Mihályfalvi Boróka projektfelelős elmondta: a kiállítás március 20 –án 17 órakor nyitja meg kapuit. Az eseményre elsősorban a kiállítókat és meghívottjaikat várják, de az érdeklődők számára is nyitott lesz. A helyek száma azonban korlátozott, így előzetes regisztráció szükséges a megnyitón való részvételhez – emelte ki. Március 21-én szakmai napot szerveznek, amely során lehetőséget adnak az erdélyi tervezőknek a találkozásra.
Szakmai beszélgetéseket szerveznek három témakörben:
- az innovatív technológiák és a kézműves technikák tudatos használata a designban
- grafikai tervezés
- kreatív ipari vállalkozások fejlesztése
Március 22-én design-vásárra várják a látogatókat, ahol elsősorban a tervező-kliens kapcsolaton lesz a hangsúly, tudtuk meg. Április elsején a Csíki Moziban filmvetítést szerveznek, amelynek keretében erdélyi márkák, trendek reklámfilmjeit és erdélyi stúdiók animációs filmjeit vetítik majd – emelte ki Mihályfalvi Boróka.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kiemelte: a Transylvanian Design Week esemény egy biennálé, amelyet a kezdetektől fogva tudatosan, a design dinamikáját is figyelembe véve úgy határozták meg, hogy elégséges kétévente megszervezni.
„A világ rengeteget változik, nem csak a design, hanem a megélt mindennapjaink is változnak. Ezáltal az is változik, hogy mennyit tudunk betenni a közösbe. Ezért is jár nagy köszönet mindenkinek, akik részt vette a szervezőmunkában” – emelte ki a városvezető.
Hozzáfűzte: 133 beérkezett pályaműből 50-et választott ki a kuratórium és meglátása szerint értékes kiállítófelület jön létre, ahol meg lehet nézni az aktuális trendeket és a kortárs alkotók munkáit. „Ahogy Oláh Gyárfás fogalmazott: a világ is meghatározza egy ilyen esemény ritmusát. A világ is kétévente egyet >>csavarodik<< és időnként erre is reflektálni kell, persze, megfelelő alázattal. Nem egyszerű feladat megtartani a minőséget és közben reflektálni arra, ami körülöttünk zajlik” – mondta el Korodi Attila.