Ötszáz alá csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma

 

Az elmúlt 24 órában 476 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 183-mal kevesebbet, mint egy nappal korábban – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium. Jelenleg 708 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 31-gyel kevesebbet, mint előző nap. Intenzív terápiás ellátásra 88 beteg szorul, közülük 77-en oltatlanok.

A kórházban kezelt koronavírusos páciensek között 45 kiskorú van, egyikük sincs intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában három koronavírussal diagnosztizált személy (egy férfi és két nő) haláláról érkezett jelentés. Az egyik áldozat 60 és 69 év közötti, a második 70 és 79 év közötti volt, a harmadik 80 év feletti volt. Mindannyian más betegségekben is szenvedtek, és be voltak oltva koronavírus ellen.

A koronavírus-járvány kezdetétől 67 198 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak Romániában.

Az új megbetegedések közül 112 esetben újrafertőződést mutattak ki, az érintettek az első megfertőződéstől számított több mint 90 nap elteltével kapták el ismét a vírust. A legtöbb új esetet Bukarestből (149), valamint Temes (35) és Kolozs (28) megyéből jelentették.

A 14 nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma ezer lakosra vetítve Bukarestben a legnagyobb, 0,84 ezrelék, Kolozs megyében 0,59 ezrelék a mutató. Az elmúlt 24 órában 2865 RT-PCR tesztet végeztek el (1855-öt az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 1010-et kérésre), és 10 703 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Eddig összesen 13 582 469 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel és 11 908 722 antigén gyorstesztet végeztek.  

Az október 24. és 30. közötti héten jegyzett koronavírusos megbetegedések 47,9 százalékát Bukarestből, valamint Kolozs, Temes, Arad és Brassó megyéből jelentették – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

A heti jelentés szerint a jelzett időszakban megfertőződött személyek 40,8 százaléka nem volt beoltva koronavírus ellen. Az oltott fertőzöttek 41,2 százaléka röviddel az oltást követően, illetve több mint hat hónappal a legutóbbi adag beadása után kapta el a betegséget. A koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható elhalálozások 42,9 százaléka Maros, Konstanca, Hargita, Ialomiţa és Suceava megyében történt.

Az elhunytak 80,1 százaléka nem volt beoltva SARS-CoV-2 ellen. A koronavírus okozta szövődmények miatt eddig elhunytak 86,5 százaléka 60 éven felüli volt, 54,7 százalékuk férfi. 93,7 százaléknak volt még legalább egy nyilvántartott betegsége – áll a jelentésben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?