Összeveszett a szüleivel, ezért megrendezte az elrablását egy Szeben megyei tinédzser

Megtalálták szerda délben azt a Szeben megyei lányt, akinek az eltűnését korábban jelentették a szülei. A 14 éves fiatal rokonoknál húzódott meg, és azt mondta: azért rendezte meg az elrablását, mert nézeteltérése volt a szüleivel.

Illusztráció | fotó: A Román Rendőrség Facebook-oldala

A Szeben megyei hatóságok a Turnulsfatului.ro-nak megerősítették, hogy a kiskorú nem lett bűncselekmény áldozata, egyelőre a területi gyermekvédelmi felügyelet munkatársai vették felügyeletük alá. Hásságon (Hașag), ott, ahol egy rokona házában a hatóságok megtalálták.

A 14 éves vízaknai (Ocna Sibiului) lány eltűnését szülei jelentették. A hatóságok közleménye alapján szerda koradélután tűnt el, apja pedig egy váltságdíjkérésnek tűnő levelet talált a házuk kapuján. A levélben nem volt konkrét összeg feltüntetve, egy telefonszám viszont igen. A nap folyamán az édesanya elküldte gyermekét a bankautomatához, hogy pénzt vegyen ki a számlájáról. A pénzt és a bankkártyát megtalálták a lakásban.

A Szeben megyei rendőrök már akkor jelezték, hogy a feltételezett emberrablást semmilyen bizonyíték nem támasztják alá, és nekiláttak felkutatni. Mint kiderült: a lány már korábban is elszökött otthonról, és akkor is rendre Hásság településen találtak rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?