Összekeverte a pedálokat a tanulóvezető, elgázolta a nőt, akinek éppen segíteni akartak

Szokatlan baleset történt Temesváron: egy tanulóvezető összekeverte a gázpedált a fékpedállal és elütött egy nőt, miközben a vezetőoktató éppen kiszállt az autóból, hogy segítsen neki.

Az esetről videófelvétel is készült. A tanulóautó fedélzeti kamerája rögzítette, amint egy autót két személy megpróbál tolva megfordítani az úton. A vezetőoktató és tanítványa, aki a volánnál ült, megálltak, majd közelebb gurultak, ekkor szállt ki az oktató, hogy megkérdezze, segíthet-e. A tanulóvezető azonban a fékpedál helyett a gázra lépett és telibe kapta az egyik gyalogost, egy fiatal nőt, aki a motorháztetőre repült, néhány méterrel odább pedig lerepült az autóról, amikor azt végre sikerült megállítani. A 20 éves áldozat karcolásokkal megúszta az esetet.

A tanulóvezető és oktatója nem lesz ennyire szerencsés. Az oktató ugyanis több súlyos hibát vétett: az automata sebességváltós autóból úgy szállt ki, hogy a tanulót egyedül hagyta és az autót sem biztosította, hogy ne indulhasson el.

Híradások szerint egy szokatlanul drága, 30 ezer eurót is meghaladó értékű elektromos autót használt a mindössze 35 éves oktató, aki Temesvár egyik legnépszerűbb szakembere, YouTube-csatornáját, ahol vezetési tippeket ad, több mint 100 ezren követik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?