Orosz külügyminiszter: nyugati vezetők bizalmas tárgyalási kezdeményezéseket tettek

Nyugati országok magas rangú képviselői megpróbáltak „nem nyilvános” kapcsolatot létesíteni Moszkvával Ukrajna ügyében, annak ellenére, hogy ígéretet tettek arra, hogy Kijev nélkül nem tárgyalnak a konfliktusról – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában, írja az MTI.

„Nincs jogom neveket mondani, de a nyugati országok egy sor magas rangú, nagyon ismert vezetője (tett így). Beleértve egy nagyon ismert nyugati ország bizonyos vezetőjét, aki többször, különböző csatornákon keresztül (...) küldött olyan jelzéseket, hogy miért ne találkozzunk és beszéljünk arról, hogy mi legyen Ukrajnával és az európai biztonsággal” - mondta a miniszter. Hozzáfűzte, hogy a szóban forgó politikus az elmúlt fél év alatt háromszor próbált három különböző csatornán keresztül erre vonatkozó jeleket küldeni, holott lenne lehetősége a közvetlen kapcsolatfelvételre „a moszkvai kollégájával”.

Szergej Lavrov | Fotó: Agerpres/EPA

Lavrov szerint Moszkva kész a párbeszédre azokkal az országokkal, amelyek érdekeltek abban, hogy véget vessenek azoknak a kísérleteknek, amelyek során egyesek a saját biztonságukat mások biztonságának rovására próbálják kiépíteni.

Vlagyimir Putyin elnököt idézve a miniszter kijelentette: a tárgyalások ellenzőinek meg kell érteniük, hogy a tárgyalások feltételei annál nehezebbek lesznek, „minél tovább Zelenszkijt a háborúra”. Hangsúlyozta, hogy Oroszország sohasem zárkózott el a párbeszédtől, és arra hívta fel az Európai Unió és a NATO „józan” politikusait, lássák be, zsákutcába vezet a háború, amelyet az elképzelésük alapján azon Zelenszkij-rezsim által vívnak Oroszország ellen, amely nem igazolta a vele szemben támasztott elvárásokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?