banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Lavrov szerint Európa a háború útját választotta Oroszországgal

Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben, de Moszkvának el kell érnie céljait, amelyek „nemesebbek, mint az európaiaké” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 201. tádzsikisztáni orosz katonai támaszponton tett látogatása során elmondott beszédében, amelynek szövegét keddre virradóra tette közzé honlapján a tárca.

„Ami Európát illeti. Külpolitikai koncepciónk (egyszerűen fogalmazva) úgy szól, hogy Európa a háború útját választotta velünk szemben. Nekünk természetesen ettől függetlenül együtt, egymás mellett kell élnünk velük. De ha ez háború, akkor el kell érnünk a céljainkat. A mieink sokkal nemesebbek, mint az európaiaknak. Ők a másét akarják, mi pedig a sajátunkat” – hangoztatta Lavrov a hétfői bázislátogatás során.

Fotó: Agerpres/EPA

Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy megpróbálta „ráuszítani” az államalkotó orosz népre a kis népeket, de ez nem sikerült neki.

„Először is, provokációkat látunk (olyanokat is, amelyeket +karddal+ követnek el), amelyekkel külföldről járnak át hozzánk. Másodszor, az elmúlt években (igen, valószínűleg a Szovjetunió óta) fennmaradt egy erős genetikai kódunk. Egységes, soknemzetiségű nép vagyunk, amelyet mindenki a maga helyén szolgál” – tette hozzá.

Hangot adott álláspontjának, miszerint Oroszország példát mutat azzal, hogy mindent megtesz azért, hogy ne legyen igazságtalanság a világban. Mint mondta, az orosz hadsereg felkészült bármilyen fejleményre hazájának védelmében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?