Orosz külügyminiszter: nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai

Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai a biztonság kérdéseiben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

„Egyedül csak az világos, hogy ha a nyugati szomszédaink – és a szomszédságtól nem lehet elszakadni – és korábbi partnereink hirtelen érdeklődni kezdenek majd az európai biztonsággal kapcsolatos közös munka valamilyen módon történő helyreállítása iránt, akkor ez a helyreállítás nem sikerül majd” – mondta Lavrov.

Fotó: Agerpres/EPA

A tárcavezető egyebek között nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot.

Emellett azt is kifogásolta, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter nyíltan arról beszélt, hogy az európai biztonságot Oroszország ellenében és nem vele együtt kell kiépíteni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?