Lavrov: teljesíteni kell Moszkva javaslatait, különben az orosz hadsereg oldja meg a kérdést

Teljesíteni kell Moszkva Kijevhez intézett javaslatait, különben az orosz hadsereg fogja megoldani a problémát - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, kedden közölt interjújában.

Fotó: Agerpres/EPA„Javaslataink, amelyek a rezsim (az ukrán kormány) által ellenőrzött területek demilitarizálására és nácitlanítására, az Oroszország, beleértve az új területeink - a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság, Herszon és Zaporizzsja megye - biztonságát fenyegető veszélyek megszüntetésére vonatkoznak, jól ismertek az ellenség előtt. Csak egy dolgot kell megtennie: önként és jóhiszeműen teljesíteni őket. Egyébként az orosz hadsereg fogja megoldani a problémát” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

Lavrov szerint a helyzet ellenőrizhetetlenné válásának kockázata továbbra is nagyon magas. „Fontos, hogy elejét vegyük a katasztrófának” – mondta Lavrov, emlékeztetve a november 15-i incidensre, amikor egy lengyel területen becsapódott ukrán rakétát Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megkísérelt orosznak beállítani.

„Ami a konfliktus időtartamát illeti, a labda a rezsim és a mögötte álló Washington térfelén van. Bármelyik pillanatban véget vethetnek az értelmetlen ellenállásnak” – nyilatkozott a miniszter. „A kollektív Nyugat országai és az általuk irányított Zelenszkij fellépése azt bizonyítják, hogy az ukrán válság globális jellegű. Már nem titok, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségeseinek stratégiai célja az Oroszország felett a harctéren aratott győzelem, egy olyan mechanizmus, amellyel jelentősen meggyengíthetik vagy akár el is pusztíthatják országunkat” – vázolta világpolitikai helyzetértékelését Lavrov. „A forró konfliktus fő haszonélvezője az Egyesült Államok, amely igyekszik mind gazdasági, mind katonai-stratégiai szempontból a lehető legnagyobb hasznot húzni belőle. Washington egyúttal egy fontos geopolitikai feladatot is megold: az Oroszország és Európa közötti hagyományos kapcsolatok megszakítását, még jobban alárendelve magának európai csatlósait” – mondta.

A külügyminiszter szerint Washington mindent elkövet a konfliktus elnyújtása és súlyosbítása érdekében, amelynek a NATO-országok tényleges részeseivé váltak az ukrán fegyveres erők támogatásával.

Lavrov szerint az orosz vezetés, ellentétben a volt brit kormányfővel és a névtelenül nyilatkozó Pentagon-illetékesekkel szemben, sohasem fenyegetőzött nukleáris fegyver ukrajnai bevetésével. „Mi teljesen másról beszélünk. Arról, hogy a Nyugat hazánkkal szembeni teljes feltartóztatási politikája rendkívül veszélyes. Fennáll a kockázata annak, hogy a nukleáris hatalmak közvetlen fegyveres összecsapásába torkollik” – hangoztatta.  „Mi pontosan erre figyelmeztetünk, és ismételjük újra és újra, hogy egy nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, és ilyet soha nem szabad elindítani” – tette hozzá.

Szergej Lavrov újból felszólította a Nyugatot, hogy tanúsítson maximális önmérsékletet ezen a rendkívül érzékeny területen. A nukleáris kockázatok minimalizálása érdekében fontosnak nevezte, hogy az atomhatalmak elkötelezettek maradjanak a nukleáris háború elfogadhatatlansága mellett.
ú

„Az unió is hibrid háborút hirdetett Oroszország ellen”

Moszkva és az EU kapcsolatai Lavrov szerint „történelmi mélypontot” értek el. Nehezményezte, hogy lényegében az unió is hibrid háborút hirdetett Oroszország ellen. Felidézte, hogy Josep Borrell, az EU fődiplomatája azt hangoztatta, hogy Oroszországot a csatatéren kell legyőzni. Szavai szerint az uniós országok vezetői polgáraik létérdekei és jóléte rovására járnak el, oroszellenességben néha megelőzve a „tengerentúli hegemónt”  is. „Természetesen az ilyen partnerekkel nem lesz többé szokásos az üzletmenet. Nem szándékozunk sem a zárt ajtókon kopogtatni, sem közös projekteket kezdeményezni” - mondta Lavrov. Rámutatott, hogy Oroszországnak sok barátja van a világ más részein. Mint mondta, Moszkva készen áll majd azt Európával való együttműködésre, amikor a kontinensen fellép „ha beszámítható, nemzeti orientációjú politikusok jelennek meg ott, akik megértik az Oroszországgal való egyenlő és kölcsönösen előnyös partnerség” fontosságát. „Realisták vagyunk. Továbbra is együtt fogunk működni azzal a néhány európaival, aki értékeli a barátságot Oroszországgal. A ruszofóbokkal nem fogunk együttműködni” – mondta.

Objektíve lehetetlennek nevezte a normális kommunikáció fenntartását a Biden-kormányzattal, amely Oroszország stratégiai vereségét tűzte ki célul. Mint mondta, az államközi kapcsolatok szándékos rontása nem az orosz diplomácia stílusa, ám Moszkva a párbeszéd alakításában minden körülmények között a kölcsönösség, a "szemet szemért" elvéből indul ki, de nem feltétlenül szimmetrikusan. Közölte, hogy a kapcsolatok jelenlegi szakaszában az orosz fél nem kíván semmilyen kezdeményezést tenni, ami a hadászati támadó fegyverekről, valamint a kölcsönös biztonsági garanciákról szóló lehetséges új megállapodás vagy megállapodások megvitatására is vonatkozik. Mint mondta, az ukrán válság ürügyén maga az Egyesült Államok utasította el a tárgyalásokat a kérdésben. Ezt Moszkva tudomásul vette, ugyanakkor továbbra is elkötelezett a START-szerződés mellett, amelynek alapelveit Lavrov szerint Washington egyre inkább csorbítja.

„A tervezés során számításba vesszük azt az elvet, amely a hidegháború idején működött: az eltérő politikai és társadalmi-gazdasági rendszerű államok közötti békés egymás mellett élés elvét”, és ami jó lehet az új geopolitikai környezetben is - mondta az orosz külügyminiszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?