Kiskorától vonzotta a vezetés a sepsiszentgyörgyi Ferencz Lórántot, akinek autóversenyzőként rengeteg álma teljesült. Sportágának köszönhetően összejárhatta az országot, győzelmei mellett élményei is emlékezetesek számára. Szerinte a versenypálya mindenki számára alkalmas arra, hogy ne az országúton, hanem ott élje ki gyorsulási vágyait. Úgy érzi, szüksége lenne a jövőben új szponzorok vagy a város támogatására ahhoz, hogy részt tudjon venni az országos  bajnokságban.

Ferencz Lóránt 1987-ben született Sepsiszentgyörgyön. Az autósport rajongójaként tizenkilenc évesen szerezte meg jogosítványát, 2009-ben pedig saját pénzből vette meg első autóját. Karrierje során sok kiemelkedő eredményt ért el, legjobb időszakában zsinórban nyerte a versenyeket kategóriáján belül. Eddigi élményei mellett fontos célnak tartja, hogy külföldön is megmérettethesse magát, szeretne magyarországi eseményekre is eljutni.

– Ha jól sejtem, gyerekkorodban már elkezdtél érdeklődni az autók iránt. Honnan jött a szenvedély?

– Tényleg akkor kezdődött, amikor kicsi voltam, és alig vártam, menjünk le falura. Ott apumnak az ölében ülve kormányozhattam, a pedálokig persze még nem értem le. Nem tudom, miért volt vonzó számomra a dolog, de mindig éreztem egyfajta kötődést az autók iránt. Amikor nagyobb lettem, elkezdtem komolyabban biciklizni. Az is addig tartott, amíg meglett a jogsim, utána elfelejtettem az egészet.

– Ezután kezdődött a versenyzés. Milyenek voltak az első tapasztalatok, és mennyire volt nehéz megszokni a versenyhelyzetet?

– Az első ügyességi verseny volt Sepsiszentgyörgyön.  Eléggé izgulós típus vagyok, úgyhogy elhívtam egyik barátomat, mert nem voltam biztos benne, hogy meg tudom jegyezni a pályát. Ő se tudott segíteni. Az első alkalommal, amikor meg kellett kerülni a bóját, elvesztettem a fonalat. A barátom kezdte nézni a pappírt, én közben mentem előre. Felugrottam a járdára, a szégyen miatt teljesen ki voltam borulva.

Ennek ellenére azt a versenyt sikerült megnyerni a kategóriában. Ráéreztem, megnyugodtam, kiszállítottam a kollégát, egyedül pedig sikerült teljesítenem. Ez volt az első pozitív élményem. Nem feltétlenül az volt a célom, hogy a dobogón végezzek, hanem, hogy jól érezzem magam a versenyen, de ha sikerül, az persze hab a tortán.

– Milyen út vezetett addig, hogy további belföldi versenyeken részt tudj venni? Költségek szempontjából mennyire volt nehéz benne maradni az autósportban?

– Teljes mértékben önerőből indítottam a karrierem. Folyamatosan fejlődtem, fejlesztettem, lett más autóm. Próbáltam elmenni távolabbi versenyekre. Az áttörés 2019-ben volt, amikor a feleségemmel összejártuk az országot a versenyek miatt. Ekkor vettem először részt egy teljes bajnokságban. Megnyertem a kategóriámat, első lettem, de nagyon szoros volt.

Ploiești-en tudtam megnyerni a bajnokságot eldöntő versenyt. A következő évben teljesült a nagy álom, mindig nagypályára szerettem volna menni. Egy jó barátom segített felkészülni, és anyagilag is támogatott. Később jöttek kisebb-nagyobb szponzorok. Tavaly még volt olyan támogatóm, akinek köszönhetően részt tudtam venni a bajnokságban, idén nincsen, ezért nem megyek.

– Szóval idén egyáltalán nem tudsz részt venni?

– Nem, a legnagyobb problémám az, hogy az autót sem sikerült fejlesztenem a télen. Tavaly is hátránnyal indultam miatta, nekem volt a legkisebb motrom. Idén muszáj lett volna nagyobbat belerakni, de nem sikerült, ezért most a jövőre koncentrálok. Próbálok jobban felkészülni. Egy-két fordulón azért részt fogok venni.

– Eddigi karriered során mennyire tarottál a versenybalesetektől, fordult-e veled elő személyesen?

– Istennek hála nem volt soha semmilyen problémám az évek alatt. Versenyen láttam balesetet, megfagyott a levegő, és kezdett mindenki azon gondolkodni, hogy van veszély. Tudjuk, hogy van, de amíg nem realizáljuk igazán, addig nem foglalkozunk vele. Lehet ez korfüggő is, mivel van két kislányom, ésszel versenyzek. Nem lépem át saját határaimat, próbáltam mindig azokon belül autózni. Elsősorban nem engedhetem meg magamnak, hogy az autó sérüljön.

– Kapsz-e támogatást jelenleg a versenyzésre valamilyen szervezettől, szövetségtől?

– Egyáltalán nem. Ebben az évben az autó fejlesztése mellett arra is koncentrálnék, hogy támogatókat szerezzek. Saját zsebből nem tudnék jövőre sem részt venni a bajnokságban. Szeretnék részese lenni valamilyen szinten a Kovászna megyei sportéletnek. Országos szinten az autós körön belül ismernek, de a városban kevesebben.

Azt is szeretném azoknak az autósoknak üzenni, akik szeretik a sebességet, hogy a versenypályán, legális kereteken belül űzzék. Egy nyílt napon ki lehet próbálni az autót, megtapasztalni milyen érzés végigmenni. Amikor sokáig nem voltam versenyen, magam is észreveszem, hogy kezdek zelegórkodni az utakon, persze ott nem viszem túlzásba.

– Mennyire jutnak el szerinted a fiatal sofőrökhöz a versenyek időpontjával, helyszíneivel kapcsolatos infók?

– Szerintem nem jutnak el kellőképpen. Dolgozik ezen mindenki, egyre többen felfigyelnek rá, de még sajnos gyerekcipőben jár az egész. Ezúton is javasolnám nekik, hogy próbálják ki a sportot, nem félve attól, hogy milyen eredményt érnek el, ugyanis egy dobogóhoz sok munka kell.