Ökumenikus hétvégére készülnek Nagyváradon

Ökumenikus rendezvényt tartanak október 2-án és 3-án Nagyváradon. Az Üzenet NEKtek! Őszi hétvége az ökumené jegyében című program keretében látható lesz a Minden forrásom belőled fakad elnevezésű, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszusra készült virágkompozíció is.

Az ökumenikus program részleteiről Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Vakon Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Püspöki titkára, Bódor Edit, Debrecen Megyei Jogú Városegyházügyi referense és Némethy-Szilágyi Norbert, a Borostyán Produkció képviselője számolt be csütörtökön. Az eseményt Kerekes Sándor, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. sajtófelelőse moderálta.

„Szeretettel csatlakoztak egy olyan mozgalomhoz, amely nekünk szóló igei üzenetet is hordoz, és üdvözöl minden ökumenikus kezdeményezést, hiszen az összetartásban erő van” – mondta Csűry István. Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot, és az ez oltalom ma is élő, tette hozzá a püspök, aki a Kolossébeliekhez írott levél igei üzenete alapján azt is kiemelte: feladatunk, missziónk, hogy a láthatatlan Isten képmásai legyünk, és egységes üzenetet fogalmazzunk meg, amely a következő: kövesd a Krisztust.

Vakon Zsolt püspöki titkár Ferenc Pápa Fratelli tutti enciklikájából is idézett, s mint mondta, az apostoli nuncius is megjegyezte: Nagyváradon „jelszerű összefogás” van a felekezetek között. A hétvége eseményeinek a katolikus és a református püspökség is helyet ad. A virágkompozíció az eucharisztikus kongresszus alatt a Mátyás templom előtt állt, Nagyváradon Szent László szobra mellett tekinthetik majd meg az érdeklődők, tette hozzá a püspöki titkár.

Bódor Edit is kiemelte a nagyváradi szervezők nyitottságát, és emlékeztetett: Nagyváradon 2005 óra láthatók a Debreceni Virágkarnevál virágkocsijai, köztük a Szent Korona is, amely néhány éve a Bihar megyei vidéki településekre is ellátogat. A Szent Korona virágkocsi küldetése idén tovább erősödött azzal a virágkompozícióval, amelyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus köszöntése alkalmából a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma készíttetett. Az alkotás az egyik legismertebb magyarországi eucharisztikus csodának, a bátai vércsodának állít emléket. A Pikó Sándor képzőművész és Szabó Erzsébet virágdizájner tervezete alkotás Esztergom, Debrecen és Budapest után folytatja misszióját, ezen a hétvégén Nagyváradra érkezik.

Némethy-Szilágyi Norbert a hétvége kulturális programjaira hívta fel a figyelmet, többek között Mercs Jánosnak, a debreceni Csokonai Színház művészének szombat délutáni Babits Mihály Jónás könyve című előadására, amelyet Kárpát-medence-szerte és Amerikában is láthattak már. De szerepel a programban borkóstoló, és vasárnap délután egy Szólj be a papnak című interaktív beszélgetés is, amely hitéleti kérdésekről szól.

A rendezvények részletes programját IDE kattintva olvashatják. A belépés ingyenes, de a nézőknek az érvényes járványügyi szabályokat be kell tartaniuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?