Oktatási szakszervezetek az államfőnek: „Elnök úr, ne legyen részese az oktatás tönkretételének!”

Három, a köz- és felsőoktatást képviselő szakszervezeti szövetség felszólította Nicuşor Dan államfőt, hogy ne hirdesse ki a költségvetési és fiskális intézkedésekről szóló törvényt abban a formában, ahogyan azt a Bolojan-kormány felvállalta a parlament előtt.

Szerintük a tervezett intézkedések súlyosan sújtanák az oktatásban dolgozókat és a tanulókat is. „Elnök úr, ne legyen részese a romániai oktatás tönkretételének!” – üzenik az oktatási szakszervezetek. 

A Oktatási Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) , a Spiru Haret Szakszervezetu Szövetség, valamint az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség arra kérik az államelnököt, hogy ne hirdesse ki a törvényt.

Tönkreteszik a romániai oktatást, állítják a szakszervezetek | Fotó: Pexels„A kormány által javasolt, a köz- és felsőoktatást érintő intézkedések – ha életbe lépnek – súlyosan érinteni fogják az oktatásban dolgozókat és a tanulókat egyaránt. Álláspontunkat megerősíti a Neveléstudományi Intézet médiának adott válasza is – ez az egyetlen állami intézmény, amely kutatási, fejlesztési és innovációs feladatokat lát el az oktatás területén, és amely az oktatáspolitikai döntések tudományos megalapozását végzi” – idézi a három szakszervezet közös közleményét a News.ro.

Kiemelik: a jelenlegi tanítási óraszám az EU-átlaghoz igazodik, és semmiképp sem „a legalacsonyabb”, ahogyan azt Daniel David oktatási miniszter nyilvánosan állította. Amennyiben a heti óraszámot két órával növelik, Románia a jelenlegi európai átlag fölé kerülne.

A szakszervezetek azt is hangsúlyozzák, hogy az osztálylétszám növelése káros hatással lenne a tanítás minőségére és a tanulók eredményeire. A zsúfolt osztályok rontják a diákok teljesítményét, ami a nemzetközi felmérésekben is megmutatkozik.

„Mindezek fényében úgy véljük, hogy az államelnök kötelessége visszaküldeni a törvényt a parlamentnek, és kérni a hosszú távon súlyosan káros cikkelyek törlését az oktatási rendszer védelmében. Reméljük, hogy legalább az utolsó pillanatban megálljt parancsolnak az oktatásellenes intézkedéseknek” – áll a közleményben.

Július 25-én, pénteken, 11:00 órakor a három szakszervezet egy küldöttsége hivatalos dokumentumot nyújt be ez ügyben a Románia elnökének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT




Kapcsolódók

Kimaradt?