Nyomást gyakorol a bírákra a PNL?
Visszautasította csütörtökön a bukaresti törvényszék a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bírálatait, és közölte: nem tartja helyénvalónak, hogy nyilvános közlésekkel nyomást gyakoroljanak a bírákra még folyamatban levő ügyek kapcsán.
A törvényszéki közleményben hangsúlyozták, a bírák szakosítását a törvény írja elő, és az intézkedés a törvényszék munkájának hatékonyabb megszervezését, valamint az egységes ítélkezési gyakorlatot szolgálja. Ugyanezen cél érdekében ugyancsak júniusban létrehoztak egy kiskorúakat érintő és családjogi ügyekkel foglalkozó ítélőtanácsot, és a bukaresti kerületi bíróságok kezdeményezésére vizsgálják annak lehetőségét is, hogy hozzanak létre egyesületi és alapítványi ügyekre szakosodott bírói tanácsokat is – magyarázták.

Hozzátették, a vezetőségi döntéseket átlátható módon, a jogszabályoknak megfelelően hozták meg, az európai intézmények ajánlásaival is összhangban. A törvényszék képviselői felhívták a figyelmet arra is, hogy a PNL korábban a saját kormányprogramjában hangsúlyozta a bírói szakosodás szükségességét és előnyeit, például az üzleti jog és a közbeszerzési jogviták területén. „Határozottan el kell utasítani az olyan nyilvános fellépéseket, amelyeket egy politikai párt kezdeményez, miközben saját belső határozatainak felülvizsgálata még folyamatban van a bukaresti törvényszéken” – szögezték le.
A PNL szerdán közleményben hangsúlyozta, hogy a bukaresti törvényszék aznapi döntése nem érinti közvetlenül a párt működését, csak felfüggeszt bizonyos határozatokat; így a június 21-i rendkívüli kongresszuson megválasztott vezetőség továbbra is teljes jogkörrel látja el feladatait, a kongresszus és az új vezető testületek döntései pedig érvényben maradnak. A párt arra reagált, hogy a törvényszék felfüggesztette a PNL országos tanácsának június 19-i határozatát a rendkívüli kongresszus összehívásáról. A keresetet az Adrian Veştea korábbi kijelölt miniszterelnök táborához tartozó 18 liberális képviselő és szenátor nyújtotta be.
A PNL Agerpres által idézett közleménye szerint a párthatározatok felfüggesztéséről szóló törvényszéki ítélet csak a jövőre nézve fejthet ki joghatást, márpedig a kongresszust már megtartották, ezért az ott elfogadott döntéseket nem érinti. A párt ugyanakkor kifogásolja, hogy a bukaresti törvényszék vezetősége június 23-án, mindössze két nappal a PNL rendkívüli kongresszusa után hat, politikai pártokkal kapcsolatos ügyek elbírálására szakosodott ítélőtanácsot hozott létre. A liberálisok szerint ez 'példátlan döntés', amely megkerüli az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvényt, mivel az új bírósági részlegek létrehozását előzetesen a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) véleményeznie kell. Ezért a PNL minden törvényes jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz a bukaresti törvényszék vezetőségének határozata ellen.
A közleményben a párt emlékeztetett arra, hogy ugyanazok a párttagok több keresetet is benyújtottak, egyebek mellett a június 21-i kongresszus határozatait is megtámadták. Ezek egyike a június 21-i rendkívüli kongresszus határozatait érinti, és július 8-ára tűzték ki a tárgyalását. A PNL szerint az ügyet M. L. bíróra osztották, aki korábban együtt dolgozott az egyik felperessel, Alina Gorghiuval. A párt közölte, hogy kérni fogják a bíró kizárását, arra hivatkozva, hogy Gorghiu igazságügyi miniszteri mandátuma idején a tárcavezető munkatársa volt.
CSAK SAJÁT
