Nyílt levelet intéztek volt diákok a Márton Áron Főgimnázium és Csíkszereda önkormányzata részére

Nyílt levélben üzennek a Márton Áron Főgimnázium volt diákja, amelyben cselekvésre szólítják fel az iskolát és az önkormányzatot a szexuális kizsákmányolással megvádolt csíkszeredai tanár ügyében, emellett szolidaritást vállalnak a bántalmazott személyekkel.

A volt diákok eljuttatták a Maszolhoz a levelet, amelyet az alábbiakban változtatások nélkül közlünk:

Az elmúlt napokban mélyen megrázta Csíkszereda közösségét az Átlátszó Erdély portálon megjelent cikksorozat, amelyben kilenc lány meséli el: Orbán Zsolt, a Márton Áron Főgimnázium történelemtanára és Csíkszereda Önkormányzatának volt tanácsosa húsz éven át szexuálisan és érzelmileg visszaélt a diákjaival.

Az, hogy ilyen sok időnek kellett eltelnie, hogy az érintettek fel merjenek szólalni, arra mutat rá, hogy egy mélyen gyökerező, rendszerszintű probléma húzódik a háttérben. A félrenéző elfogadás megszokottá, valósággá vált. Csupán egyetlen, felszínes vizsgálódás történt, kézzelfogható eredmény nélkül, és ez lehetővé tette a visszaélések megismétlődését.

Bár a rendőrség eljárást indított az ügyben, a Márton Áron Főgimnázium kiadott nyilatkozata nem elégséges, valamint az Önkormányzat eddigi reakciója nem helyez kilátásba konkrét, részletesen kidolgozott lépéseket. Minden oktatási intézménynek a feladata elsősorban az, hogy a gyerekek védelmét biztosítsa, és hogy erre alapozza a saját működését, és ezt semmi se írja felül. Sem a hírneve, sem az eredményei. A történetek értő meghallgatása, a felszólalók védelme és a megelőzés legyen a cél. Amiatt, hogy ez nem történt meg: dühösek, keserűek és csalódottak vagyunk!

A feltárt történetekből az tükröződik, hogy a Márton Áron Főgimnázium sokakat elhallgatásra nevel, így hozzájárul ahhoz, hogy ez az iskola falain kívül is közösségi gyakorlattá váljon. Ebből egy olyan kultúra származik, amely a látszatot értékeli a valódi felelősségvállalással szemben. Az elhallgatás és áldozathibáztatás állandósul a társadalomban, és így nők, gyerekek, kiszolgáltatott helyzetben lévők válnak áldozattá.

Mindannyian köszönettel tartozunk azoknak, akik vállalták, hogy elmondják a történeteiket. Ezzel megtört a húsz éve tartó csönd, hárítás és félrenézés. Rávilágítottatok arra, mi zajlik a színfalak mögött, ezáltal lehetőséget adtatok, hogy véget vessünk a visszaéléseknek. Felnőttként felelősségünk mindent megtenni ennek érdekében.

A gyerekek többsége nem ismeri a jogait, nem tudja, hogy mondhat nemet, hogy kiállhat magáért, mert nincs egyedül. Ezért fontos, hogy számíthasson a közösségre, tudhassa azt, hogy a szülők, tanárok, pszichológusok és a város vezetősége az ő biztonságáért dolgoznak. Az, hogy ebben a hitben több diáknak is csalódnia kellett: botrány. És mindenkit érint. Ha valami húsz évig ilyen zökkenőmentesen történhet egy jó nevű iskola diákjaival, az nem egyedi eset. Megtörténhet bárhol, bárkivel.

Ijesztő ez a hárítás az ügy kapcsán. Hárít az iskola, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség némaságba burkolózik. Pedig amikor magánbeszélgetéseken szóba kerül az ügy, mindig kiderül: sokaknak van ilyen története, más iskolákban, más városokban is. Épp ezért kulcsfontosságú, hogy vessünk véget a hallgatásnak.

Ha támogatod a bátor megszólalókat, ha látni akarod, hogy mindennek következményei lesznek, ha azt akarod, hogy pozitív változások történjenek: írd alá ezt a petíciót. És mindenkinek szól, nem csak Csíkszeredának és a Márton Áron Főgimnázium egykori és jelenlegi diákjainak. Írja alá minden diák, szülő, tanár, polgár, aki érintett, aki hallott már hasonlót, akit egyszerűen felháborít ez az eset, attól függetlenül, hogy hol járt iskolába és hol él. Fogjunk össze, álljunk ki együtt a felszólalók védelmében. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk. És többé nem engedjük, hogy ilyesmi megtörténjen.

A változás érdekében a következő lépéseket várjuk a Márton Áron Gimnázium vezetőségétől és Csikszereda Önkormányzatától:

  • Elhatárolódás
    • A Márton Áron Főgimnázium világos nyilatkozatban ítélje el a diákokkal szemben történő visszaélések bármely formáját és adjon hitelt a vallomásoknak.
  • Az elkövetők felelősségre vonása – A megszólított intézmények számoljanak el és számoltassanak el.
    • A Márton Áron Főgimnázium ne egy átláthatatlan belső kivizsgálással válaszoljon, hanem indítson egy független, harmadik fél általi transzparens vizsgálatot a történtek feltárására. Az eljárás során vizsgálják meg minden olyan iskolai alkalmazott szerepét, akik a nyilvánosságra került vallomások alapján kiskorúak biztonságát veszélyeztethették.
    • A Márton Áron Főgimnázium nyilatkozzon nyilvánosan arról, ahogy az intézményben nem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja. Amennyiben bármely iskolai alkalmazottról felmerül a megalapozott gyanú, hogy veszélyt jelent a diákok testi vagy lelki biztonságára, az ügyet maradéktalanul vizsgálják ki és a kivizsgálás idejére függesszék fel a veszélyt jelentő alkalmazottat.
    • Az önkormányzat nyilatkozzon nyilvánosan arról, hogy egyetlen intézményében sem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja. Amennyiben szexuális visszaélés gyanúja is fölmerül, különösen kiskorúval szembeni visszaélések esetén, azonnali hatállyal kezdeményezzen hatósági kivizsgálást.
  • Jelzőrendszer kiépítése
    • A Márton Áron Főgimnázium vezetősége a diákok és diákképviseletek bevonásával építsen ki publikus, transzparens jelzőrendszert, ahol akár névtelenül is jelezni lehet a visszaéléseket, bántalmazásokat.
    • Az önkormányzat bővítsen, hozzon létre és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.
  • Megfelelő tájékoztatás
    • A Márton Áron Főgimnázium tegyen vállalást a diákjai világos és időszerű informálásáról. Az intézmény gyermekjogi szakértők bevonásával hozzon létre az ENSZ Gyermekjogi Egyezményére és az Isztambuli Egyezményre alapozott – magyar és román nyelvű – szexuális nevelési programot, ezt tegye publikussá és ingyenesen elérhetővé mindenki számára.
    • Az önkormányzat nyújtson nyilvános tájékoztatást a létező segélykérő csatornákról, segélyhívó számokról, valamint vállalja, hogy bővíti és karbantartja ezeket.

Felszólítjuk Markó Ilonát, a Márton Áron Főgimnázium igazgatóját és Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét, hogy jövő péntekig, 2023. december 8-ig írásos formában válaszoljanak levelünkre.

Aláírók:
André Ferenc, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2007–2011 között;
Anghel Anna, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2012–2016 között;
Bálint Boróka, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001–2009 között;
Juhász-Boylan Kincső, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2012–2016 között;
Molnár Kinga, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2005-2009 között;
Szikszai László, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001-2009 között;
Vízi Tünde, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001-2009 között.

Mint arról a Maszolon beszámoltunk, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik tanáráról több korábbi diáklány azt állítja, hogy az elmúlt mintegy húsz évben behálózta és szexuálisan kizsákmányolta őket. A megvádolt tanár, O. Zs. a Maszolnak elmondta, „sok féligazság” jelent meg róla, majd pedig tudatos lejáratási kampányról beszélt részletes válaszlevelében.

Mivel a tanár stílusával, lazaságával, közvetlenségével rendkívül népszerűnek számított az iskolában, többen arról számoltak be, hogy jólesett nekik a felnőtt pedagógus kitüntetett figyelme, hovatovább jobban érezték magukat attól, hogy felnőttként kezelte őket. Idővel azonban sorra kiderült, hogy behálózta áldozatait és hitegette, kihasználta őket, írta meg kétrészes riportjában csütörtökön és pénteken az Átlátszó Erdély oknyomozó portál.

Egyébként a rendőrség is vizsgálódik a szexuális kizsákmányolással megvádolt csíkszeredai tanár ügyében. Maria Plumbu, a Hargita megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Maszolnak megerősítette, nem érkezett feljelentés az ügyben, a rendőrség a nyilvánosság elé került információk alapján indított vizsgálatot.

(Nyitókép: Gábos Albin)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?