Növekszik a családon belül erőszak

Az ideiglenes távolságtartási parancsok közel fele bírósági végzést hozott, ugyanakkor nőtt a családon belüli erőszak, derült ki a Román Rendőrség tájékoztatásából.

Szombaton közölték, hogy az év első kilenc hónapjában a rendőrök 10 246 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki, amelyek közül 4133-ból bírósági távoltartási végzés lett.

Az Agerpres a közlemény alapján azt írta, hogy januártól szeptember végéig 99 837 családon belüli erőszakos esethez riasztották a hatóságokat, ebből 48 624 városon, 51 213 vidéken történt.

Illusztráció: AdobeStock

Az idei első kilenc hónapban a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma 5 százalékkal 43 425-ről 45 614-re nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Ezek közül 24 629 bűncselekményt városon, 20 963-at falun követtek el. A bűntettek közül a legtöbb (27 928 eset, 61 százalék) ütlegelés és egyéb erőszakos tett volt, 5789 (13 százalék) fenyegetésnek minősült.

A közlemény szerint idén a bíróságok is elrendeltek több mint 10 ezer távolságtartást, ugyanakkor a bántalmazók 3945 esetben megszegték a végzést.

A rendőrségi tájékoztatásból az is kiderül, hogy az idei első kilenc hónapban 1175 agresszort köteleztek elektronikus nyomkövető viselésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?