Nőtt a vendégforgalom, de még mindig a hazai turisták húzzák fel a számokat

Több külföldi turista érkezett Romániába idén szeptemberben, de kevesebb éjszakát töltöttek el, mint egy évvel korábban ugyanezen időszakban, derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb kimutatásából. A kilenc hónapos kimutatás szerint továbbra is a hazai turisták húzzák fel a vendégforgalmat.

Hétfői tájékoztatásuk szerint a legtöbb külföldi turista az Európai Unió országaiból érkezett (141,3 ezer). Őket az ázsiai kontinensről érkezők, illetve az Észak-Amerikából látogatók követik közel azonos arányban. A Dél-Amerikából és Afrikából érkező turisták száma változatlanul 2 ezer alatti a turisták száma.

Ami az éves kimutatást illeti: az év első kilenc hónapjában 11,153 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 4,2 százalékkal többet a 2023 januárja és szeptembere között jegyzettnél. A turisták többsége, egész pontosan 83,5 százaléka hazai, míg 16,5 százaléka külföldi volt.

Illusztráció: Pexels

A legtöbben Németországból, Olaszországból, az Amerikai Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból jöttek Romániába, de jelentős számú turista érkezett Spanyolországból, Magyarországról Franciaországból, Lengyelországból, Ukrajnából, illetve a Moldovai Köztársaságból. A szomszédos országok közül Bulgária a 12. a rangsorban, Szerbia viszont csak a 21. helyen szerepel.

A vendégéjszakák száma 2024 első kilenc hónapjában éves összevetésben 3,3 százalékkal 24,1 millióra nőtt. Ezek 84,3 százalékát hazai turisták, 15,7 százalékát külföldiek töltötték el. Az Agerpres szerint a statisztikák szerint az idei első kilenc hónapban a romániai turisták 2,2, míg a külföldiek 2,1 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Ezek nettó kihasználtsági mutatója 31,8 százalékos volt a jelzett időszakban, 0,2 százalékponttal nagyobb, mint tavaly ilyenkor.

A legnépszerűbb úti cél Konstanca megye volt, ahol 1,69 millió turistát jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken, Bukarest 1,471 millió, Brassó megye 1,124 millió vendéget fogadott. Ez viszont az összes turistára vonatkozik, ha kizárólag a külföldről érkező látogatókat nézzük, akkor például Kolozs megye „ráver” a tengerpartiakra, mint ahogyan például Temes és Maros megyék is több külföldi látogatót fogadott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?