Nordis-botrány: támadással védekezik a miniszterelnök

Soha nem tett semmi törvényelleneset, a vakációiért mindig fizetett, a lemondását követelő Nicolae Ciucă PNL-elnök viszont négymillió eurót költött el közpénzekből a saját könyvére, írta Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje hétfőn este a Facebookra.

„Ha nincsenek projektjeid és megoldásaid az ország számára, a legegyszerűbb, hogy támadni kezdesz hazugságokkal és rágalmakkal. Ezzé vált a választási kampány, egy folyamatos támadássá ellenem és a családom ellen. És nem tudok nem arra gondolni, hogy mekkora kárt okoztam a családomnak ezzel a folyamatos nyomással, amit minden családtagomra gyakorolnak. Tisztázzuk: soha nem tettem semmi törvényelleneset. Megajándékoztam a fiamat, és ezt a saját pénzemből fizettem, amit számlák és nyugták bizonyítanak. És mindig fizettem a vakációimért. Az az igazság, hogy Ciucă úr, aki most a visszalépésemet kéri, 4 millió eurót fizetett a saját könyvére közpénzekből. És «elfelejtette» elszámoltatni védelmezőjét, Iohannis urat, aki – 10 éven keresztül – akadálytalanul és titokban utazgatott egzotikus országokban töltött vakációkra közpénzekből fizetett magánrepülőkkel” – idézi Ciolacu Facebook-bejegyzését az Agerpres hírügynökség.Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldala

A PSD elnöke ezzel arra reagált, hogy amint megírtuk, hétfőn három elnökjelölt – Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és a függetlenként induló Mircea Geoană – a lemondását követelte, azzal vádolva őt, hogy hazudott egy nizzai repülőútjával kapcsolatban, amit a Nordis cég által bérelt géppel tett meg.

Az elnökjelöltek azt követően követelték Ciolacu lemondását, hogy a G4Media exkluzív módon nyilvánosságra hozott egy repülési dokumentumot, amely szerint a PSD vezető politikusai, Marcel Ciolacu, Sorin Grindeanu, Alfred Simonis és Laura Vicol 2022-ben az idén október elején fizetésképtelenné vált Nordis cég által a Tiriac Airtől bérelt magánrepülőgéppel utaztak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?