Ciolacu lemondását követelik a Nordis-botrány miatt

Három elnökjelölt - Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és a függetlenként induló Mircea Geoană - Marcel Ciolacu kormányfő lemondását követelte hétfőn, azzal vádolva a szociáldemokrata párt elnökét és elnökjelöltjét, hogy hazudott egy nizzai repülőútjával kapcsolatban, amit a Nordis cég által bérelt géppel tett meg.

Az elnökjelöltek reakciójára azt követően került sor, hogy a G4Media exkluzív módon nyilvánosságra hozott egy repülési dokumentumot, amely szerint a PSD vezető politikusai, Marcel Ciolacu, Sorin Grindeanu, Alfred Simonis és Laura Vicol 2022-ben az idén október elején fizetésképtelenné vált Nordis cég által a Tiriac Airtől bérelt magánrepülőgéppel utaztak.Marcel Ciolacu | Fotó: Agerpres

Nicolae Ciucă PNL-elnök Ciolacu lemondását követelte, mondván, hogy “a román államot nem vezetheti olyan ember, akinek nincs becsülete és felelősségérzete”.

“Marcel Ciolacu többször tudatosan hazudott. Az arcunkba hazudott. Az igazság az, hogy a Nordishoz tartozó érdekcsoportnak a románok átveréséből szerzett pénzén utazott Nizzába és Párizsba. Romániának becsületes emberekre van szüksége, nem szélhámosokra! Marcel Ciolacunak ma le kell mondania! Tűnjön el a politikából!” - írta Ciucă a Facebookra. Hozzátette: számít arra, hogy a média, az újságírók, a civil társadalom, a lakosság fel fog lépni a hatalommal való visszaélés ellen.

Elena Lasconi szintén azt írta a Facebookra, hogy Romániát “jóhiszemű és előrelátóan gondolkodó embereknek kell vezetniük”. Lasconi szerint Marcel Ciolacunak el kell tűnnie a közéletből, nem pedig “a rendszert felhasználva utat törnie magának a Cotroceni-palota felé”. Az USR elnöke szerint Ciolacu azért akarta gyorsan lezárni a Nordis-témát, mert nem akarta, hogy kitudódjon, merre utazgatott a barátai és párttársai által Románia talán legnagyobb ingatlancsalásából szerzett pénzzel.

“Nem, Ciolacu úr, a Nordis-téma nem akkor zárul le, amikor ön ezt mondja, hanem akkor, amikor a polgárok, akiket ismét át akar verni, választ kapnak minden kérdésükre” - üzente az ellenzéki politikus.
Lasconi ugyanakkor azt üzente Nicolae Ciucának, hogy bár volt lehetősége távozni Ciolacu mellől, ezt nem tette meg, és most már késő, nem tussolhatja el becsületességének hiányát.

Mircea Geoană független elnökjelölt is követelte hétfőn Marcel Ciolacutól, hogy mondjon le miniszterelnöki és pártelnöki tisztségéből, és felszólította az állami intézményeket, hogy indítsanak kivizsgálásokat. Geoană szerint Ciolacu már nem rendelkezik a politikai és jogi értelemben vett jogokkal ahhoz, hogy Románia elnöke legyen, miután egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy magáncélra használta a Nordis csoport ingatlancsalásaiból fizetett luxusrepülőgépeket.

“Szégyentelenül azt hazudta, hogy semmi köze a csalók eme csoportjához, most pedig megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok kerültek elő arról, hogy az kárvallottak pénzéből részesült” – idézi az Agerpres a függetlenként induló elnökjelöltet, aki szerint Ciolacunak a szociáldemokrata választótábortól is elnézést kell kérnie, amiért 2020-ban jóhiszeműen bizalmat szavazott neki.

Geoană kifejtette: reméli, hogy az állami intézmények megteszik kötelességüket, és kivizsgálják, milyen jogosulatlan javakat kapott a miniszterelnök, és milyen politikai védelmet nyújtott Cioalcu és környezete a Nordis-hálózat fedezésére.

Marcel Ciolacu október 11-én az újságírók kérdésére cáfolta, hogy a PSD-ből kilépő és a képviselőház jogi bizottságának elnöki tisztségéből lemondó Laura Vicol férjének tulajdonában lévő Nordis Groupnak, amellyel kapcsolatban a Recorder oknyomozó portál által szabálytalanságokat tárt fel, valami köze lenne a PSD-hez.

Kapcsolódók

Kimaradt?