Nicușor Dan: a változások visszaköszönnek majd Románia új nemzetbiztonsági stratégiájában
A biztonság táguló fogalma ma már magában foglalja a gazdasági stabilitást, a technológiai versenyt, de a társadalom és az intézmények ellenálló képességét is – állapította meg az Aspen Intézet Bucharest Forum elnevezésű szerdai rendezvényén elhangzó videóüzenetében az államfő.
Nicuşor Dan elmondta, hogy a világot jelenleg nagyfokú kiszámíthatatlanság jellemzi, a katonai fenyegetések egyre gyakoribbak, és a biztonság fogalma is bővült. „Ma már magában foglalja a gazdasági stabilitást, a technológiai versenyt, de a társadalom és az intézmények ellenálló képességét is. A háborúk jellege és a béke fogalma is újraértelmeződik” – jelentette ki, hangsúlyozva, mindezeket a változásokat Románia új nemzetbiztonsági stratégiája is tükrözni fogja, és a dokumentum azt is megfogalmazza majd, hogyan kíván alkalmazkodni az ország új kihívásokhoz.
Az Agerpres szerint az államfő arról beszélt, hogy Románia megerősíti nemzetbiztonsági és védelmi képességeit, és folytatja a stratégiai szövetségekbe és partnerségekbe történő beruházásokat. Úgy vélekedett, hogy a Fekete-tenger és a Duna torkolatának biztonságáról, az ellátási láncok rugalmasságáról, a kiberbiztonságról és a védelmi ipar újjáélesztéséről szóló viták fontosak a hatékony közpolitikák meghatározásához.
Kapcsolódó
Nicuşor Dan beszélt arról is, hogy a regionális hatalmak szerepe az új globális egyensúly megtalálásában egyre fontosabbá válik egy olyan felgyorsult átalakulásban lévő világban, ahol a nagy globális szereplők között éles verseny folyik az elsőségért. „Fontos, hogy Románia (...) stabil és felelősségteljes szereplőként pozícionálja magát az európai és transzatlanti térségben” – jelentette ki az államfő.
CSAK SAJÁT