banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Közvélemény: Trump nagyobb veszélyt jelent Nagy-Britanniára, mint a terroristák

A britek közel negyede szerint az amerikai elnök jelenti a legnagyobb kockázatot a nemzetbiztonságra. Megelőzi a listán még a terroristákat is.

A Good Growth Foundation jelentése szerint a britek 24 százaléka tartja az amerikai elnököt a legnagyobb fenyegetésnek a nemzetbiztonsági érdekekre nézve, míg a terrorista szervezetek esetében ez az arány „csupán” 22 százalék, Oroszország esetében pedig 34% – írja a Politico.

Trumptól jobban félnek, mint a terroristáktól./ Fotó: Agerpres

A JL Partners március 14–19. között 2 209 brit felnőttet kérdezett meg, köztük egy 222 fős csoportot, akik a munkáspártról a brit reformpártra váltottak. A felmérésből kiderült többek közt az is, hogy a britek csaknem fele úgy véli, hogy Trump döntései rontani fogják az Egyesült Királyság gazdaságát (47%), míg 45% szerint az elnök hatással lesz az Egyesült Királyság biztonságára.

Tízből majdnem három szavazó (29%) szerint az egyik legrosszabb dolog a reformpárti brit vezető Nigel Farage-ral kapcsolatban, aki a múlt heti helyhatósági választásokon pozitív eredményeket ért el, hogy közel áll Trumphoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?