FRISSÍTVE: Nem találtak áldozatokat a szilágycsehi templomtorony romjai alatt – Vizsgálat indul a munkálatok ellenőrzésére

Nem találtak áldozatokat a szilágycsehben összeomlott templomtorony romjai alatt – jelentette be kedd este a rendőrség a kutatás lezárása után. Az 500 éves templom épp felújítás alatt áll. A Kulturális Minisztérium bejelentette, vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy a munkálatokat hogyan végezték. FRISSÍTÉS: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott: „Minden szükséges segítséget megadunk a református egyháznak és a szilágycsehieknek, mert kötelességünk templomaink és közösségi örökségünk megóvása.” 

Egy munkába tartó rendőrnő sérült meg Szilágycsehben, amikor összeomlott az 500 éves református templom tornya kedd este, a mentőcsapatok átkutatták a romokat, hogy megbizonyosodjanak arról, nincs-e más áldozat. A rendőrség késő esti bejelentése szerint, a keresés befejeződött, és nem találtak áldozatokat.Hozzátették, az utca mindkét irányban továbbra is lezárva marad – számol be a News.ro.

„Eddig nincs megerősített információ áldozatokról. Egy személy megsérült, miután az omlás zajától megijedve menekült, és elesett. Egy rendőr volt, aki a templom közelében található rendőrségre tartott” – közölte a Kulturális Minisztérium kedd este.

A járdára és az úttestre omlott a torony. | Fotó: Fotó: Stiri Cehu Silvaniei Facebook oldal/Cata Blue

Mint írtuk, a Szilágy megyei Szilágycsehben összedőlt a református templom tornya és a járdára, valamint az úttestre omlott, több autó megrongálódott. A helyi református egyházközség háláját fejezte ki, hogy senki nem vesztette életét a balesetben, és remélik, újjáépül a torony.

„Nagyon szomorú, nagy kár és nagy próba gyülekezetünk életében, ami tegnap délután történt a templomunkkal! De hála legyen az Istennek, hogy senki nem veszítette életét! Legyünk jó reménységgel, hogy ismét megépül templomunk, mert akik az Úrban bíznak, erejük megújul! Köszönjük az együttérzést, imádságokat!” – áll a Szilágycsehi Református Egyházközség Facebook-bejegyzésében.

Épp a templom újítása zajlott. | Fotó: a Szilágycsehi Református Egyházközség Facebook oldala

A kulturális minisztérium még kedden este bejelentette, hogy a szilágysági templom, amelynek leomlott a tornya A kategóriás műemlék, és 10 millió lej értékű felújítási munkálatokat végeztek az épületen. A helyszín építkezési területként el volt kerítve, írják, hozzátéve, vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy a munkálatokat hogyan végezték. „A munkálatok célja a szerkezet megerősítése, a homlokzatok és a tetőszerkezet felújítása, valamint a berendezések korszerűsítése” – áll a közleményben. A minisztérium közlése szerint a helyzet tisztázása után lépéseket fog tenni annak biztosítására, hogy a munkálatok folytatódhassanak és az értékeket meg lehessen menteni.

Így nézett ki a szilágycsehi református templom, a település büszkesége. | Fotó: Stiri Cehu Silvaniei Facebook oldal/Cata Blue

„Gyönyörű templom volt! Városunk büszkesége volt! Sír a lelkem!” – áll számos bejegyzésben magyarul és románul egyaránt. Többen a felújítási munkálatok szakszerűségét kérdőjelezik meg. „Egy több mint 500 éves történelmi műemlék felújítás közbeni összeomlása komoly kérdéseket vet fel” – írja egyik hozzászóló.

Kelemen Hunor: fontos közösségi örökség sérült meg

„Tegnap (kedden - szerk. megj.) egy fontos közösségi örökség sérült meg: felújítás közben leomlott a szilágycsehi református templom tornya” – írja Kelemen Hunor Facebook bejegyzésében.

Az RMDSZ elnöke szerint a kulturális miniszter azonnal intézkedett: vizsgálatot rendelt el, hogy kiderüljön, mi okozta a bajt, és hogy mielőbb megkezdődjön az újjáépítés. „Minden szükséges segítséget megadunk a református egyháznak és a szilágycsehieknek, mert kötelességünk templomaink és közösségi örökségünk megóvása” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?