Nem szabadul a volt tanácselnök

Újabb 30 nappal meghosszabbították a vesztegetés elfogadásával vádolt Dumitru Buzatu volt Vaslui megyei tanácselnök előzetes letartóztatását a Vaslui megyei törvényszék pénteki döntése értelmében. Az ítélet 48 órán belül megfellebbezhető. 

Az ügy másik vádlottja, Radu Judele szakértő házi őrizetét szintén meghosszabbította pénteken a törvényszék, számol be az Agerpres hírügynökség. 

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábban arra hivatkozva ellenezte a politikus szabadlábra helyezését, mert a korrupciós ügy tanúi érezhetően tartanak tőle. A vádirat szerint Buzatu a rendőrségi fogdában is úgy viselkedik, mintha továbbra is a Vaslui megyei tanács elnöke lenne: ellentmondást nem tűrő hangon feladatokat szab ki az egykori munkatársainak és a megye polgármestereinek, és azzal fenyegeti őket, hogy úgyis meg fogja tudni, kinek köszönheti a lebukását.Fotó: A Vaslui Megyei Tanács Facebook-oldalaMint ismeretes Dumitru Buzatu tavaly szeptember 23-án került vizsgálati fogságba, miután az ügyészek tetten érték, amint 1,25 millió lej csúszópénzt fogadott el egy cégvezetőtől. Az összeget azért kérte az üzletembertől, hogy az önkormányzat fizesse ki a vállalata által végzett útfelújítási munkálatokat.

A DNA a tavalyi év végén a volt megyei tanácselnök ellen vesztegetés elfogadása, a szakértő ellen pedig vesztegetés elfogadása és befolyással üzérkedés miatt emelt vádat. A büntetőpert a Vaslui megyei törvényszék tárgyalja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?