Vizsgálati fogságban marad Cătălin Cherecheş anyósa, az apósát házi őrizetbe helyezték

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Cătălin Cherecheş volt nagybányai polgármester korrupcióval vádolt anyósa, a nő férje pedig házi őrizetbe kerül – döntötte el szerdán a marosvásárhelyi ítélőtábla.

Az Agerpres szerint az ítélőtábla részben megsemmisítette a Maros megyei törvényszék egy nappal korábbi döntését, amely a házaspár mindkét tagja elleni kényszerintézkedést előzetes letartóztatásról házi őrizetre enyhítette. A döntés jogerős.

A házaspárt november elején vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba.

Fotó: Cătălin Cherecheș Facebook-oldala

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden közölte, hogy vádat emelt ellenük megvesztegetés és megvesztegetésben való bűnrészesség miatt.

A vádhatóság szerint a nő kapcsolatba lépett a veje időközben lezárult perében ítélkező egyik bíró rokonával (aki tanú ebben az ügyben), és felajánlotta, hogy 50 000 és 100 000 euró közötti összegért megvásárol tőle Maros megyében egy üzletet.

Az ügyészek szerint ez az ajánlat csak abban az esetben volt érvényes, ha a bíró enyhe ítéletet szab ki a házaspár korrupcióval vádolt hozzátartozójára. Később a nő a tanún keresztül 50 000 euró előleget ígért a bírónak, és jelezte, hogy a fennmaradó – meg nem nevezett – összeget akkor fizeti ki, ha a hozzátartozóját felmentik a vádak alól.

A nőt november elején érték tetten egy kolozsvári vendéglőben, amint átadta a beígért 50 000 eurót a bíró rokonának. A férjét azért vették őrizetbe, mert ő vitte el a feleségét autóval Nagybányára, majd Kolozsvárra. A csúszópénzként felkínált 50 000 eurót a hatóságok lefoglalták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?