Nem mondanak le az RMDSZ javaslatára kinevezett prefektusok, megvárják az új kormány döntését

Nem futamodnak meg a felelősség elől, nem mondanak le tisztségükről az RMDSZ javaslatára kinevezett prefektusok, megvárják a kormány döntését. Az RMDSZ Arad, Hargita, Kovászna és Szilágy megyében nevesített 2021-ben kormánymegbízottakat. A Maszol megkeresésére megerősítették: nem mondanak le.

Miután kiderült, hogy az RMDSZ már nem lesz tagja a rotáció után megalakuló kormánynak, egymással és Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is egyeztettek, mondta el a Maszolnak Tóth Csaba Arad megyei prefektus. Hozzátette, az az álláspont véglegesítődött, hogy a központi kormányzati képviselők lemondanak, ám a prefektusok megvárják az új kormány döntését.

Fotó: Pexels

Ha leváltják, elfogadja, nem kezdeményez semmilyen jogi procedúrát ennek a döntésnek a megváltoztatására, mondta Tóth Csaba. „Nem futamodok meg a felelősség alól. Semmilyen helyi egyeztetés a prefektusi tisztségről nem lesz, hiszen ez egy kormányzati funkció. Megvárom a kormány döntését, és annak alávetem magam” – összegzett az Arad megyei kormánybiztos.

Hasonlóképpen nyilatkozott a Maszolnak Petres Sándor Hargita megyei prefektus is, mint mondta: „amíg kell, végezzük a munkánkat, ha olyan döntés születik, és úgy alakul, akkor majd máshol folytatjuk”. A prefektusok a mindenkori kormány rendelkezésére állnak, az utolsó pillanatig végezzük a kötelességünket, ha döntés születik a leváltásunkról, állunk elébe, erősítette meg megkeresésünkre Dari Tamás Szilágy megyei prefektus. Nem áll szándékában lemondani, de ha az új kormány erre utasítja, akkor távozik a tisztségből – mondta el az Agerpres hírügynökségnek Ráduly István, Kovászna megye prefektusa, hangsúlyozva, hogy továbbra is a kormány és a polgárok szolgálatában áll.

Arad megyében az RMDSZ nem tárgyal a kormánypártokkal a prefektusi tisztségről

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége szeretné, hogy a megye jelenlegi prefektusa, Tóth Csaba megőrizhetné a tisztségét az új kormányban, de nem fog tárgyalásokat kezdeményezni erről a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) vagy a Szociáldemokrata Párttal (PSD). Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, az RMDSZ-es prefektusok és alprefektusok úgy döntöttek, hogy „továbbra is a kormány rendelkezésére állnak, mivel normális gesztusnak tartják, hogy biztosítsák a tevékenység folytonosságát az intézményekben”.

A politikus szerint az RMDSZ prefektusai és alprefektusai addig maradnak tisztségben, ameddig a csütörtökön beiktatott új kormány le nem váltja őket. Arról nincsenek információik, hogy ez mikor fog bekövetkezni – tette hozzá.

Elmondta, hogy megyei szinten az RMDSZ és PNL együttműködése 2020-ig „nagyon jó", a 2020-as helyhatósági választások után – amikor az RMDSZ elvesztette az aradi alpolgármesteri tisztséget és az alelnöki posztot a megyei tanácsban – pedig „jó" volt. Ennek ellenére – mondta Faragó – az RMDSZ Arad megyei szervezete nem akar tárgyalásokat kezdeményezni a PNL-vel a jelenlegi prefektus megőrzéséről, mert ezt értelmetlennek tartja. Nagyon örülnének viszont, ha a PNL és a PSD „maga jönne rá, hogy a megyében az egyensúly biztosításáért tisztségben kellene maradnia Tóth Csabának” – fűzte hozzá.

Szatmár megyében reménykednek, hogy az RMDSZ és a PSD megyei szintű koalíciója kitart

Szatmár Megye Tanácsának és az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Pataki Csaba pénteken reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szintű koalíciója 2024 végéig kitart.

A politikus Mircea Govor kijelentésére reagált. A szociáldemokraták Szatmár megyei szervezetének elnöke egy helyi televíziónak azt nyilatkozta: 90 százalékos esélyét látja annak, hogy a PSD megyei szinten a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) szövetkezzen a jövő évi helyhatósági választások előtt.

Pénteki sajtótájékoztatóján Pataki Csaba emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek koalíciós megállapodása van a PSD-vel és a Népi Mozgalom Párttal (PMP) Szatmár megyében. Ugyanakkor dicsérte a PNL megyei tanácsosait is, amiért „az esetek 99 százalékában” támogatták a testület elé terjesztett határozattervezeteket. „Ezek a projektek nem az RMDSZ, hanem a megye összes polgárának az érdekét szolgálják” - jegyezte meg.

A tanácselnök nem zárta ki, hogy a PSD az RMDSZ-szel kötött írásos megállapodás ellenére végül a PNL-vel fog szövetkezni a megyében. „Mindenre felkészültünk. Ebben az országban bármi lehetséges, de az ellenkezője is. És egy politikai házasság ritkán tart két évnél tovább Romániában (...)” – jelentette ki Pataki Csaba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?