Nekifogtak az alap kiásásának Kézdivásárhely legforgalmasabb útján

Amint arról hírt adtunk, Kézdivásárhely történetének legkomplexebb útfelújítása zajlik a Bem József utcában. A mintegy 800 méteres szakasz a 11-es országút részét képezi, így naponta több ezer autó halad át rajta.

A Bem József utca felújítása részben kormánytámogatásból, de jelentős önrészt képező pénzből történik: az önkormányzat az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) nyert mintegy 14 millió lej értékű támogatást, ez az összeg azonban korántsem elég a szakasz felújítására, ahol többek között csatornarendszert építettek ki, az út két oldalán födött betonsáncokat képeztek, és már használható a bicikliút is.

A forgalom kaotikus az utcában | A szerző felvétele

A nagy munkálatot természetesen az úttest felújítása jelenti, ahol nem várt gondokkal szembesült a kivitelező Kovászna Út- és Hídépítő Rt.: a talaj vizenyős, szivacsként viselkedik, így különleges alapozási módszert kellett kikísérletezniük. Az egyik sávra már rákerült az első réteg bitumen, ez némiképp enyhített a forgalom feltorlódását, de továbbra is kilométeres kocsisor gyűl fel mindkét irányban, a helyszínen élők szerint ez naponta 15-16 óra tájékán csúcsosodik, amikor a vidéken élő, de Kézdivásárhelyen dolgozók elindulnak hazafelé.

A Bem József utcában ezen a héten kezdődött meg az út baloldali sávja alapjának kiásása, illetve az alapozás. Ez a munkálat jó ütemben halad, a helyszínen dolgozik az a különleges gép is, amely az alapozást végezi. A munkálatot az hátráltatja, hogy a tervező ragaszkodik a geológiai mintavételhez, hogy biztos legyen az alap tartósságában. Ez a másik sáv esetében is néhány hetet vett igénybe úgy, hogy a gépkocsik az elkészített alapon közlekedtek, amit így tartóssági tesztnek is alávetettek.

Ássák az alapot | A szerző felvétele

Az alternatív útvonalak is nagyon szűk keresztmetszetűek: a munkálat jelentős részét ugyan ki lehet kerülni a Bem Józseffel párhuzamosan futó Vágóhíd utcából, viszont ez azt feltételezi, hogy a városközpontból a kockakővel burkolt Temető utcán keresztül kell Oroszfalu irányába indulni, és a Bemre való kikanyarodásnál nem ritkán sokat kell várni. Tehergépkocsik számára ez nem jelent megoldást, mivel a nyergesvontatók egy derékszögű, szűk kanyar miatt nem tudnak befordulni a Vágóhíd utcába.

A Bereckbe, vagy Moldovába tartók számára pár kilométerrel hosszabb, de jóval nyugodtabb megoldást kínál, amennyiben a Kézdiszentléleket, Kézdiszentkeresztet, Bélafalvát, Esztelneket, Csomortánt, Kézdialmást és Lemhényt érintő útvonalat választják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?