A Romániába érkezőknek kevesebb mint 10 százaléka ukrajnai állampolgár

Összesen mintegy 317 800 román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát az elmúlt 24 órában a be- és kilépő oldalon, több mint 77 700 járművel – tájékoztatott szombaton a határrendészet.

A közlemény szerint a belépőoldalon 120 956 személy jelentkezett ellenőrzésre, közülük 10 958-an ukrán állampolgárok voltak. Utóbbiak száma 5,6 százalékkal csökkent az előző naphoz képest.

Február 10-étől péntek éjfélig 2 178 525 ukrán állampolgár érkezett Romániába.

Fotó: Kiss Gbáor

A közleményből az is kiderül, hogy az elmúlt 24 órában 62 illegális cselekedetet állapítottak meg a határrendészek, ebből 38 bűncselekmény, 24 kihágás volt. A kirótt bírságok összértéke meghaladja a 11.900 lejt.

Ugyanakkor nem engedtek be az országba 30 külföldi állampolgárt, mert nem tettek eleget a belépési feltételeknek, 43 román állampolgárt pedig a törvényi előírásokra hivatkozva, különböző okokból nem engedtek ki Romániából.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?