Nagyvárad kivételével mind a száz vidéki önkormányzat benevezett a Bihar megyei tisztasági bajnokságra

Megyei tisztasági bajnokságot hirdetett a Bihar megyei önkormányzat és az egységes szemétgazdálkodási stratégiát megyei szinten felügyelő egyesület. A júniusban zajló akciósorozat nyertese százezer lejjel gazdagodik.

Nagyvárad kivételével mind a száz Bihar megyei önkormányzat benevezett a Bihar Megyei Tisztasági Bajnokság elnevezésű akcióba, amelyet a megyei tanács hirdetett meg együttműködésben az Ecolect Group Közösségközi Fejlesztési Egyesülettel. A kampány célja, hogy valamennyi települést tisztábbá tegyék, valamint hogy felhívják a figyelmet a szelektív szemétgyűjtés fontosságára. A győztes település százezer lejes fődíjjal gazdagodik.

A meghirdetett tisztasági bajnokság a júniusi megyei tisztasági hónap keretében zajlik, és igyekeznek bevonni a helyi önkormányzatok mellett a tanintézeteket, valamint az egyéb közösségeket, a civil szervezeteket, vallási gyülekezeteket, vállalkozói réteget, sőt a sajtó képviselőit is. A helyhatóságok számára június 10. volt az utolsó nap, amikor még csatlakozhattak a programhoz, és a megyei tanács sajtóosztályának közleménye szerint ezt mind a száz vidéki polgármesteri hivatal megtette, kivéve Nagyváradot.

Hegyközpályiban a temetőt takarították ki kalákában a tisztasági hónap egyik akciója során | Fotó: Hegyközpályi Facebook-oldala

A résztvevő önkormányzatoknak hangsúlyt kell fektetniük a lakossági tájékoztatásra a megyében bevezetett egységes szemétgazdálkodási stratégiáról és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról, valamint annak a mikéntjéről, továbbá a településhez tartozó külterületeket, a legelőket, erdőket, folyópartokat is meg kell tisztítaniuk közösségi akcióik révén.

Mindmáig összesen 34 takarítási akciót szerveztek megyeszerte az önkormányzatok, és azt, hogy mikor és milyen további megmozdulásokra lehet számítani, az Ecolect honlapján kísérhetjük figyelemmel. Az összesítő úgymond magyar nyelven is elérhető, a megyei önkormányzat alárendeltségében működő egyesület ugyanis automatikus fordítót hívott segítségül a szövegek magyar megjelenítéséhez, ezért rendkívül vicces, ugyanakkor elszomorító bejegyzések születtek. Nehéz lenne akár egy példát is kiemelni, ide kattintva azonban bárki meggyőződhet arról, mit jelent a többnyelvűség a Bihar Megyei Tanácsnak. 

Ugyancsak ebben az időszakban zajlik a Bihar megyei iskolásoknak meghirdetett rajzpályázat is. A diákoktól azt várják, hogy készítsenek rajzot arról, hogyan képzelik el ők a környezetvédelmet, vagy miképpen látják ők a szelektív hulladékgyűjtést. A beérkező pályamunkák közül sorshúzással derül majd ki, ki lesz a két nyertes régiónként, aki egy-egy ezerlejes kerékpár-vásárlási utalványt nyer.

Kapcsolódók

Kimaradt?