Műemléktemplomokat újítanak fel több szilágysági településen

Szilágy megyében számos műemléktemplom szorul felújításra, ezért néhány helyi lelkész megpályázta közössége templomának rendbetételét. Emellett kápolnaépítés, gyülekezeti házak létesítése, szociális intézmények létrehozása is prioritás, amelyek mind a közösséget szolgálják – ezek megépítésére is támogatást kértek az egyházak.

Az elmúlt években a kormány jóvoltából, a vallásügyi államtitkárság és a politikum hozzájárulásával a szilágysági magyar egyházközségek nagy része, felekezettől függetlenül, állami támogatásban részesült.

„A régi műemléktemplomok felújítása költséges, sok jóváhagyást igényel, mert meg kell őrizni jellegüket, amelyet 500-700 évvel ezelőtt elődeink elképzeltek. Ezek hozzátartoznak a kultúránkhoz, megőrzésük nagyon fontos számunkra. Az épített örökség civilizációnk fontos része. Bár a teher mindig a lakosság, az egyházközösségek tagjainak vállára nehezedik, úgy tartjuk, szükséges a támogatásuk, hiszen ezek a felújítások, az épületek rendbetétele, megépítése nagy anyagi befektetést, megterhelést jelent. Egyszerre nem lehet mindegyik egyházat segíteni, de az igények szerint, és a helyzettől függően próbálunk támogatást szerezni” – nyilatkozta a Maszolnak Seres Dénes szilágysági parlamenti képviselő.

A szilágyperecseni gyülekezeti ház | Fotók: Kulcsár Mária

Az elmúlt években gyülekezeti ház építésébe kezdett a völcsöki egyház, elindult a kémeri templom rendbetétele, tatarozása, a szilágyperecseni szociális központ létrehozása, a szilágysomlyói templom javítása, a szilágynagyfalui, az egrespataki, a menyői és a lecsméri templom felújítása, és mindegyik esetben az anyagi támogatás jelentett nagy segítséget a helyi egyházközösségek számára.

A pályázati lehetőségeket ki kell használni, főleg ott, ahol igény van rá, és ahol az egyházi elképzelések, tervek, felújítások a magyar közösség érdekeit tartják figyelembe – tette hozzá a képviselő.

A szilágyperecseni református templom

A tavaly összesen 355 000 lejt kaptak a szilágysági egyházközségek: a szilágyperecseni egyház egy gyülekezeti ház létrehozására, Kémer, Szilágynagyfalu és Szilágysomlyó templomtatarozásra, javításra, rendbetételre, valamint Völcsök, ahol szintén gyülekezeti ház épül. Az elmúlt években az egrespataki, a menyői és a lecsméri templomfelújításra is nyertek az egyházak támogatást.

Szőnyi Levente, a szilágynagyfalui református egyház lelkésze elmondta, a templom ablakainak restaurálását pályázták meg 2020-ban a bukaresti Vallásügyi Államtitkárságon, ahonnan 40 000 lejt kaptak. Ennek segítségével templomuk négy ablakát restaurálták, új ólomüveg ablakokkal látták el, amit a kolozsvári Egri István ólomüvegrestaurátor készített. Tervben van a többi négy ablak restaurálása is.

A szilágysomlyói református templom

,,Templomunk 1800-ban épült, 2018-ban kezdtük el ennek teljes felújítását, a következő évben önerőből lecseréltük a tetőszerkezetet, majd a templom toronyrészét javítottuk. Ugyanebben az esztendőben levertük a templom külső, majd belső vakolatát. 2020 nyarán a templom belső pucolását végeztük, az eddigi munkák önerőből és román kormánytámogatásból valósulhattak meg. 2020 nyarán a magyar kormány segített abban, hogy a templom belső bútorzatát, padokat, szószéket, karzatot kicseréljük. Tavaly decemberben a román kormánytól 120 000 lej támogatást kaptunk, ezáltal az idén befejezhetjük a belső renoválást, nyárára a templom külső részének felújítása marad, illetve a terület rendezése és parkosítása. Ha Isten is megsegít, ebben az esztendőben a külső pucolást szeretnénk befejezni, s ha marad rá anyagi keret, akkor a területrendezés is szóba jöhet” – mondta Kánya Zsolt Attila kémeri lelkész.

(Címlapon a kémeri református templom | A szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?