Mesterséges intelligencia, valódi változás – Előadás Kézdivásárhelyen a munka jövőjéről

Hogyan alakítja át mindennapi munkánkat az egyre gyorsabban fejlődő mesterséges intelligencia? Milyen szakmák születnek, melyek tűnnek el, és hogyan tud alkalmazkodni az ember a gépek által vezérelt korszakhoz? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Mesterséges intelligencia, valódi változás – Az MI és a munka jövője című nyilvános előadás, amelyet november 14-én, pénteken 17 órától tartanak a Kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban.

A rendezvény meghívott előadója Simon István szoftvermérnök, a Prefixbox AI alapítója és vezérigazgatója, aki évek óta a mesterséges intelligencián alapuló keresési és ajánlórendszerek fejlesztésével foglalkozik. Szakmai tapasztalatai révén első kézből mutatja be, hogyan formálja át a digitalizáció és az automatizáció a vállalatok működését, a munkavállalók feladatait és a szükséges kompetenciákat.

Az MI és a munka jövője

A beszélgetés házigazdája Deszke Kriszta, a Profi Rádió műsorvezetője és szerkesztője lesz. Az esemény célja nem csupán a technológiai trendek bemutatása, hanem az is, hogy közösen gondolkodjunk a jövő munkavilágának kihívásairól és lehetőségeiről.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Kanta utcai központban – diákokat, tanárokat, vállalkozókat, szakembereket és mindenkit, akit foglalkoztat, hogyan hat az MI a mindennapokra és a karrierutak alakulására.

(Nyitókép: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?