Megszavazta a parlament a veszélyességi pótlékot a bentlakó központokban dolgozóknak

Újból megszavazta a képviselőház döntéshozó fórumként azt az RMDSZ által is kezdeményezett törvényt, amely értelmében egyszeri alkalommal 2500 lejes veszélyességi pótlékban részesíti a bentlakó otthonokban dolgozó szakszemélyzetet, akik tavaly a vészhelyzet ideje alatt, a megelőző intézkedések nyomán beköltöztek munkahelyükre. A rendelet 37 ezer alkalmazottat érintett, akik gyermek- és idős otthonokban, valamint fogyatékkal élőket gondozó központokban dolgoztak.

Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a képviselőház munka, szociális és családi ügyekkel foglalkozó bizottságának alelnöke elmondta, hogy a hatályban lévő törvény módosítására azért volt szükség, mert a tavaly elfogadott jogszabály alkalmazási módszertanát nem dolgozta ki a munkaügyi szaktárca, így a veszélyességi pótlék mielőbbi kézbesítésének céljából látta szükségesnek törvénybe foglalni a lehető legrövidebb időn belül a veszélyességi pótlék odaítélésének konkrét módozatát.

„A szociális szolgáltatásokat nyújtó, bentlakó intézetekben dolgozókat a tavaly, egyik napról a másikra katonai rendelet kötelezte arra, hogy beköltözzenek munkahelyükre és maguk mögött hagyva családot, otthont, idős családtagok gondozását, a munkahelyükön izolálják magukat. Közel egy éve várják az alkalmazottak az állam jóvátételét, hiszen ők is egyenrangú munkát végeztek a frontvonalban dolgozókkal, azonban ez mindmáig nem történt meg. Ezért úgy módosítottuk a törvényt, hogy a szaktárca mielőbb megkezdhesse a kifizetéseket a törvény hatályba lépését követően” – mutatott rá Csép Éva Andrea képviselő a törvénytervezet plénumi vitáján

Hozzátette: reméli, hogy az államelnök mielőbb kihirdeti a törvényt, és az érintettek végre megkapják az egyszeri alkalommal nyújtott veszélyességi pótlékot.

(Címlapkép: rmdsz.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?