Hivatalos: RMDSZ-javaslatra bővült a veszélyességi pótlékra jogosultak köre

Kihirdette az államfő, és hamarosan hatályba lép az az RMDSZ-javaslatra módosított törvény, amely lényegesen kibővíti a koronavírus-járvány miatt 2500 lejes veszélyességi pótlékra jogosultak körét.

A törvény azt a már korábban hatályba lépett sürgősségi rendeletet módosította, amelynek értelmében a szükségállapot idején (március 16. és május 15. között) havi bruttó 2500 lejes veszélyességi pótlék jár a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi alkalmazottaknak. Az összeget az országos egészségbiztosítási alapból utalják ki, de az Európai Unió visszatéríti.

A sürgősségi rendelet a jogszabály parlamenti vitáján módosult. A törvényhozók elfogadták Csép Andrea RMDSZ-es képviselőnek azt a javaslatát, hogy bővítsék a pótlékra jogosultak körét.

E szerint a szükségállapot idejére visszamenőleg megkapják ezt a pénz a szociális szolgáltatás területén tevékenykedő alkalmazottak, illetve a családorvosi és fogorvosi rendelők, valamint az orvosdiagnosztikai és röntgen laboratóriumok szakszemélyzete is, ha a nyilvántartásukban a szükségállapot ideje alatt szerepelt fertőzésgyanús vagy fertőzött személy.

„A jogosultak köre kiterjed az állami és magán idős- és a gyermekotthonokban dolgozókra, valamint azokra a szociális munkásokra, akik idősekkel, gyermekekkel, fogyatékkal élőkkel foglalkoztak” – magyarázta a Maszolnak Csép Andrea képviselő.

A politikus elmondta, két nappal azután, hogy a parlamenti szakbizottságban elfogadták a módosító javaslatait, mintegy két hete a kormány elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amellyel 1150 lejes veszélyességi pótlékot írt elő azoknak a személyeknek, akiknek a szükségállapot ideje alatt be kellett költözniük az idősotthonokba.

„A bizottsági ülésen részt vett a munkaügyi minisztérium képviselője is, aki mondhatni lenyúlta a javaslataim egy részét. Mindenestre alkotmányellenes, hogy a bizottságban már elfogadott módosításokat két nap múlva egy sürgősségi rendeletben visszaköszönnek” – jelentette a képviselő.

Csép Andrea megjegyezte, a jogosultak körét kibővítő, módosított törvényt az utolsó pillanatban hirdette ki az államelnök, megvárta a lépéssel rendelkezésére álló 20 napot. „Az érintettek egy része az a sürgősségi rendelet értelmében időközben megkapta az 1150 lejt. A most a törvény értelmében meg kell kapniuk a különbözetet” – magyarázta.

Mint korábban írtuk, a képviselőház döntő házként elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi alkalmazottaknak a veszélyhelyzet idejére is jár a kockázati pótlék, amelyet a szükségállapot alatt kaptak. Csép Andrea kérdésünkre elmondta, az általa javasolt kategóriáknak a veszélyhelyzet idejére már nem jár a 2500 lejes pótlék.

Kapcsolódók

Kimaradt?