banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Volt politikai foglyok juttatásai: egy mulasztást pótolt az RMDSZ törvénymódosítása

Megszavazta döntő házként szerdán a képviselőház a törvénymódosítást, amely szerint ezentúl azok a volt politikai foglyok és a kommunista diktatúra évei alatt politikai okokból üldözött személyek is emelt juttatásban részesülnek, akiket pszichiátriára utaltak be vagy kényszerlakhelyre ítélték kilakoltatásukat követően, 1945 március 6. után.

A módosítást Csép Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője terjesztette be a parlamentbe. A politikus Maszolnak elmondta, azért volt rá szükség, mert ez a két kategória részesült ugyan állami juttatásban, de az összeg nem volt arányos a többi kategóriának járó támogatással.

A képviselő tájékoztatása szerint a módosítás értelmében havi 350 lejt fognak kapni az eddigi 200 helyett, minden elszenvedett év után, azok a személyek, akiket a kilakoltatásuk után pszichiátriára utaltak vagy kényszerlakhelyre ítéltek.

Csép Andrea tervezete a politikai foglyok és a diktatúra évei alatt meghurcolt személyek juttatásának megemelését előíró, tavaly júliusban elfogadott kormányrendeletet módosította úgy, hogy a havi összeget 400 lejről 700 lejre növelte. A fent említett két kategória ebből a jogszabályból kimaradt, ezért volt szükség a juttatások arányos rendezésére – magyarázta. Hozzátette, a fogadóóráin értesült az érintett személyektől a kormány mulasztásáról.

„Az államnak kötelessége kiemelt figyelmet fordítania ezekre a személyekre, akiket politikai okokból jogtalanul megfosztottak szabadságuktól, tulajdonuktól. S bár a havi juttatás nem kárpótolja a diktatúra alatt elszenvedetteket, mindenképp jelzés értékű az összeg megemelése” – nyilatkozta a képviselő.

A volt politikai foglyok és a kommunista diktatúra évei alatt politikai okokból üldözött személyek juttatásait egy 1990-ben elfogadott törvény szabályozza. A 2018-as év végi adatok szerint összesesen 33500 személy jogosult a juttatásokra.

Kapcsolódók

Kimaradt?