Megrázó: Örökbefogadott kislányt éheztettek a szülei

Hivatásos nevelőszülő gondjaira bíztak egy 11 éves kislányt, akit nemrég a nagybányai Megyei Sürgősségi Kórházba utaltak be alultápláltság és lázas állapot miatt – közölte szerdán az a Máramaros megyei gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) szóvivője, Adrian Mândru.

A kislányt hároméves korában fogadta örökbe egy nagybányai házaspár.
„A bíróság elrendelte sürgősségi eljárás keretében a gyermek speciális védelm
ét, amelynek értelmében a kiskorút egy Máramaros megyei hivatásos nevelőszülő gondozásába helyezik" – idézi Adrian Mândru nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

A kislány mindössze 20 kilogrammot nyomott, amikor kórházba került | Fotó: Pexels

A kislány jelenleg is a nagybányai kórházban van, ahol megkapja a szükséges orvosi ellátást. Miután az orvosok úgy ítélik meg, hogy az egészségi állapota lehetővé teszi a hazabocsátását, a kijelölt hivatásos nevelőszülő veszi gondozásba. 

A szóvivő elmondta, folyamatosan együttműködnek az egészségügyi intézménnyel és a többi illetékes hatósággal, hogy biztosítsák a gyermek legfőbb érdekének, valamint minden alapvető jogának tiszteletben tartását.
A szociális vizsgálathoz közel álló források szerint a kislány mindössze 20 kilogrammot nyomott, amikor kórházba került, súlyos alultápláltság jeleit mutatta, valamint feltételezhető testi bántalmazás nyomait is felfedezték rajta.
A gyermek súlyos állapot
a miatt nyomozás indult kiskorú bántalmazásának gyanújával. A DGASPC értesítette a rendőrséget, az ügyet pedig az ügyészség vette át.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?