Megnyitotta kapuit a kolozsvári karácsonyi vásár

Megnyílt pénteken a kolozsvári karácsonyi vásár, amelynek hagyományosan a kincses város főtere ad otthont. A fényárban úszó rendezvénytérnek parádés hátteret biztosít a teljes szépségében pompázó Szent Mihály-templom és persze a 120 éve felavatott Mátyás-szoborcsoport is. A vásártér a hűvös, esős idő ellenére is megtelt fiatalokkal, felnőttekkel és gyerekekkel, akik izgatottan várták az ünnepi fények felkapcsolását.

Nagy előrelepésként könyvelhető el, főleg az előző évek sorozatos kudarcai után, hogy idén nem feledkeztek el a kincses város magyarságáról, illetve az ideiglenesen itt élő vagy ide látogató magyarokról sem: már a megnyitóra kikerült a magyar felirat és nemcsak tenyérnyi helyen, hanem becsületes méretben, jól látható helyen, egyenesen a főbejárat kellős közepére.

A szerző felvételei

Mint ismert, a korábbi években a városi tanácsi RMDSZ-frakció határozott kérésére is csak utólag, pótlólagos módin került ki egy-egy magyar nyelvű tábla a karácsonyi vásárban, a szervezéssel megbízott cég ugyanis erről sorozatosan megfeledkezett, illetve mint kiderült, a helyi önkormányzattal megkötött szerződésben nem is volt feltétel a karácsonyi vásár többnyelvűsítése.

Még tavaly megígérte a kolozsvári RMDSZ-frakció, idén idejében lépnek, hogy ne essenek a korábbi évek hibájába, s ha akkor megírtuk, hogy hibáztak, most azt is meg kell jegyezni, most betartották az ígéretüket: lettek magyar feliratok a vásárban.

Üröm az örömben, hogy a karácsonyi vásár sűrű programjai között elvétve sem találunk magyar előadókat.

Kolozsvár főterén egyébként már egy hete elkezdődtek a munkálatok, hétfőn már álltak az árusok házikói, a karácsonyfa és az óriáskerék is, péntek estére pedig mindegyikbe beköltöztek az árusok, ki-ki a saját portékájával. Szebbnél szebb díszítésű mézeskalácsok, sonka, kolbász, forralt bor és az elmaradhatatlan kürtős kalács illata tölti be a teret. De kézműves termékek bőséges választékát is megtekinthetik az ide látogatók.

A karácsonyi vásár megnyitóján kisfilmeken foglalták össze 2018-tól kezdve az elmúlt évek fontosabb eseményeit, majd ezt követően ünnepélyesen felkapcsolták a főtéren levő fényfüzéreket és a karácsonyfa díszkivilágítását.

Újításként a kolozsvári városháza zöldenergiával próbálja csökkenteni az energiafogyasztást, ezért napelemeket szereltek fel a kunyhók tetejére, annak reményében, hogy a jövőben a kolozsvári karácsonyi vásár energiahatékonyság szempontjából fenntartható rendezvénnyé válik.

A vásáron egyébként december 31-éig várják a látogatókat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?