Megnyílt az új borszéki gyógyfürdő

Tizenkét évnyi megfeszített munka után végre elérkezett a sokak által várt pillanat: megnyitotta kapuit a borszéki Fontana Gyógyfürdő. Több százan vettek részt a létesítmény avatóján, a jelenlevők pedig a fürdőt is meglátogathatták.

„A Fontana Gyógyfürdő megépítése és üzembe helyezése nem egy tündérmese. Kudarcokkal és csalódásokkal teli időszakról szól ez, melynek során egy dologban soha nem szenvedtünk hiányt: a reményben, hogy a sok évvel ezelőtt megfogalmazott álom minden nehézség dacára megvalósul” – fogalmazott Mik József. Borszék polgármestere az építkezés történetét is ismertette, kiemelte: nem lehetett a turizmus fellendítéséről beszélni Borszéken a kezelőbázis újraindítása nélkül. Ezért született az a döntés, hogy a városháza jelentős energiát és erőforrást fektet a turizmusba.

Fotók: Borszék Polgármesteri Hivatala

„Hogy nem a levegőbe beszéltünk, annak ez a gyönyörű létesítmény az ékes tanúsága. Bízok abban, hogy a mai nappal egy új korszak kezdődik a város turisztikai életében, bízok abban, hogy pár év alatt megújulnak a még meglévő romos épületek, amelyek csúfítják a fürdőtelep képét, hogy újabb panziók és vendéglők fognak épülni, hogy újabb turisztikai szolgáltatások fognak indulni. De egy dologra nagyon vigyáznunk kell. Tanulság volt az elmúlt 30 év történelme, hogy mi tud történni, ha önös érdekek vezérelnek olyan embereket, akik ahelyett, hogy vigyáztak volna arra a virágzó Borszékre, amelyet örököltek, inkább szétverték, eladták, hagyták lepusztulni azt. Fontos megértenünk, hogy feladatunk vigyázni erre a kincsre, amivel a Jóisten megáldott, vigyáznunk kell arra, amit sikerül újra felépítenünk és fontos megtanítani a következő generációkat, hogy ugyanezt tegyék majd ők is.”

A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy ez a „gyöngyszem” Borszéket ékesítheti: a turisztikai minisztérium munkatársainak, Hargita Megye Tanácsának, a tervezőknek, a munkálatokat végző cégek képviselőinek, régi és mostani kollégáknak, a képviselő testületek tagjainak, mindenkinek, akik közreműködtek a megvalósításban.

A továbbiakban Tudorița Lungu, a Vállalkozásokért és Idegenforgalomért Felelős Minisztérium államtitkára szólalt fel: az általa képviselt intézmény által támogatott borszéki beruházásokról beszélt. Mint említette, hat nagyszabású projekt keretében mintegy 30 millió lejt irányítottak az elmúlt években a fürdőtelepülésre, csak a Fontana építésére 17 millió lejt szántak. „Mindig is azt mondtam, hogy az idegenforgalomnak kulcsfontosságú tényezőnek kell lennie a romániai települések fejlődésében. Mert a turizmus megőrzi a kultúrát, a természeti kincseket, vonzza a befektetőket, és büszkeséggel tölti el a lakosokat, akik egy fejlett, magas színvonalú szolgáltatásokkal rendelkező városban élnek, ahol a polgármester és a helyi tanács megérti saját küldetését.”

Vass Levente egészségügyi államtitkár szerint újfent bebizonyosodott, hogy a város vezetősége és lakossága törődik a jelennel és a jövővel, hiszen sorozatosan készülnek el a szebbnél szebb beruházások és projektek.

„Ez egy olyan beruházás, amely gyakorlatilag a romániai gyógyturizmus alapkövét képezi. Ez egy olyan pillanat, amely minden bizonnyal jó hatással lesz a hazai turizmus fejlődésére” – mondta beszédében Bende Sándor parlamenti képviselő.

Barti Tihamér, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a „szó jó értelmében vett őrültség bizonyos fokára van szükség ahhoz, hogy különböző feladatokat, projekteket legyünk képesek megvalósítani”. Meglátása szerint ez az „őrület” sokakat jellemez azok közül, akik vállalják ezeket a közfeladatokat.  A politikus meglátása szerint Borszék polgármestere határozott vízióval rendelkezik a város fejlesztésével kapcsolatban, és elképzeléseit rendszerint meg is valósítja.

Szintén az esemény fontosságát méltatta Petres Sándor, Hargita megye prefektusa, Incze Csongor megyemendszer, Baciu Gheorge, a Balnekliamtérikus Települések Egyesületének elnöke, illetve Molnár Ákos, a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szervezetének alelnöke.

A 9 millió eurós beruházásból elkészült Fontana borszéki gyógyfürdő és wellnessközpont építése 2011-ben kezdődött, a finanszírozás nagy részét a Regionális Fejlesztési Minisztérium biztosította, amely 13,5 millió lejt különített el erre a célra. Közel másfél évvel a munkálatok megkezdése után minden állami költségvetésből származó finanszírozás megszűnt, végül 2016-ban 13 millió lejes banki hitelt vett fel az önkormányzat, ehhez társultak a Turisztikai Minisztériumtól, Hargita Megye Tanácsától és a helyi költségvetésből származó források.

A Borszék üdülőközpont központjában található Fontana egy kezelőközpontot és egy wellnessközpontot foglal magában, amelynek területe 3000 négyzetméter, és nyáron napi 1000, télen pedig 700 fő befogadására alkalmas. A létesítmény rendkívül változatos pihenési és kezelési lehetőségeket kínál vendégeinek.

Romániában egyedinek számít az alpesi növényeken és gyógynövényeken alapuló terápiák egyvelege, amelyek teljes mértékben összhangban vannak a környező természettel. A felhasznált olajok, gyógynövények, sók, illóolajok, a különböző krémek és iszapos kezelések egy olyan „gyógymenüt” kínálnak, amely elsősorban a megelőzés szempontjából nagyon hatékony: legyen az ízületi probléma, hátfájás, reuma, hegyi séta vagy síelés utáni fáradság.

A szolgáltatásokról erre a linkre kattintva lehet tájékozódni.

(Nyitókép: Keresztes Zoltán)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?