Megkezdődött az országos magyar matematika tantárgyverseny Kolozsváron

A Farkas utcai Auditorium Maximum dísztermében került sor szerdán délután a IV. Országos Magyar Matematika Olimpia – XXXI. Erdélyi Magyar Matematikaverseny nyitóünnepségre. Csütörtökön a diákok a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületében mérettetik meg tudásukat.

„Ezúton is gratulálok a romániai magyar nyelvű iskolák egyik legrangosabb és legnagyobb megmérettetésének színvonalas megszervezéséhez. A diákok nagyon sokat tanulhatnak az ilyen jellegű versenyeken, fejleszthetik képességeiket, és nem utolsó sorban az esemény közösségépítő szerepének köszönhetően barátságokat köthetnek” – mondta el Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye alprefektusa a nyitóünnepélyen. Ugyanakkor sok sikert és kiváló eredményeket kívánt mind a mostani megmérettetésen, mind a teljes tanévre vonatkozóan.

Fotó: Nagy Olga

Az eseményt a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szervezte, partnerségben a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceummal. Az eseményt az oktatási minisztérium tantárgyversenyeként központi költségvetésből szervezik, továbbá a Kolozs Megyei Tanács 17 ezer lejjel, Kolozsvári Helyi Tanácsa pedig 13 ezer lejjel járult hozzá a költségekhez, továbbá a megye magyar tannyelvű iskolái, tagozatai is jelentős mértékben támogatták a rendezvényt. A vetélkedőn 176 diák, 20 tanár, 35 tagú bizottság és további meghívottak vesznek részt.

A megnyitó a mérai Tamás Gyula Általános Iskola diákjainak néptánc előadásával, valamint a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium tanulóinak hangszeres bemutatójával vált valóban ünnepélyessé – közölte a Kolozs megyei RMDSZ.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?