Mégis letartóztatják a nagybányai gázolót, aki egy 20 éves lány halálát okozta

A Máramaros Megyei Törvényszék helyt adott a nagybányai ügyészség fellebezésének, és megváltoztatta a Nagybányai Bíróság ítéletét, a fiatal sofőr, aki egy buszmegállóba hajtva egy 20 éves lány halálát okozta, így előzetes letartóztatásba kerül, írja az emaramures.ro.

Mint korábban megírtuk, múlt hétvégén a buszmegállóban várakozott egy fiatal házaspár Nagybányán, amikor a közeli útkereszteződésnél zöldre váltott a lámpa, és egy BMW márkájú személygépkocsi óriási sebességgel kilőtt. A 20 éves sofőr kevéssel ezután elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, amely megpördült és belerohant a buszmegállóba. A várakozók közül több személynek sikerült időben félreugrania, viszont a padon ülő fiatal házaspárnak erre már nem volt ideje, az autó beléjük rohant. A baleset következtében a 21 éves fiatal nő a helyszínen elvesztette bal lábát, és később a kórházban meghalt. 24 éves férje nyílt törést szenvedett jobb lábán, amelyet később amputálni kellett.

A Nagybányai Bíróság korábban úgy döntött, hogy a balesetet okozó sofőr szabadlábon védekezhet. Az ítélet ellen több tízen tüntettek csütörtökön a nagybányai igazságügyi palota előtt. Az új ítélet szerint a 20 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával július 9-től 30 napos előzetes letartóztatásba helyezik.

Az illetőt egyébként jogosítványa megszerzése óta háromszor büntették közúti kihágásért, egyszer gyorshajtásért, egyszer azért, mert nem volt nála igazolvány, harmadszor pedig szabálytalan előzésért. A jogosítványát korábban 30 napra felfüggesztették. Emellett érintett volt egy anyagi károkat okozó közúti balesetben is.

(Címlapkép: jurnalmm.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?